Azt hiszem az utolsó rendes bejegyzésem az Domi farsangja volt még február elején. Azóta nem nagyon írtam, az okát tudjátok. :)
Suliba még el tudtam menni március végén, bár már az is necces volt. Ilyen hamar még sosem voltam rosszul. Akkor még csak 6 hetes voltam, de a reggeli elindulás nagy kihívás volt. A hét közepén már nem is ment. Szerencsére van egyéni tanrendem, így nem volt gáz, hogy nem tudtam menni. Ami fontos volt az az elsősegély gyakorlati vizsga, oda sikerült elmennem. Vicces volt, mikor a tanár rajtam akarta bemutatni a Heimlich-féle műfogást. Elég rosszul voltam ahhoz, hogy egy ilyen gyomrozásra ne legyek vevő. Szerintem itt máris buktam egy jegyet. Aztán vizsgáztam újraélesztésből, az is marha mókás volt, kompresszálni és lélegeztetni két hányinger között.
Másnapra is össze kellett szednem magam, mert akkor meg élettan zh-t írtunk és az feltétele az aláírásnak, ami meg feltétele a vizsgának. Még ezt is megoldottam, aztán az egyik osztálytársam majdnem hazáig hozott kocsival. A teher lekerült rólam egy időre én meg egyre rosszabbul lettem. Szombaton már hánytam, akkor 7 hetes voltam.
Nem kellett sok a kórházig, csütörtökön már vitt is a mentő. Sikerült 6 nap alatt eljutnom arra a szintre, amit eddig 4 hét alatt produkáltam. A szokásos infúziót megkaptam, majd szokásosan nem kaptam többet. Hétfőn már ki is tettek az osztályról. Nem mondom, hogy jobban voltam, mint mikor bekerültem, de annál sokkal jobban voltam, mint évekkel ezelőtt Marcival és Domival. Lehet a korral jár, de jobban bírtam most ezt, még ha akkor nem is így gondoltam.
A holtpont Húsvét körül volt. Akkor voltam a legrosszabbul, a 9. héten. Csak a túlélésre játszottam. A fiúkkal a terhességem első 3 hónapjában 12-13 kilót fogytam, most megelégedett a szervezetem -4 kilóval. Én úgy voltam vele, hogy ez pofátlanság, ha már se inni és se enni nem tudok ennél több jár! De tényleg öregszem és a szervezetem is.
Az áprilist a kanapén fekve töltöttem, még pisilni is nehéz volt elmenni, a fürdés meg egyenesen kihívás volt.
Eljött a május és az ovis Anyák napja. Ettől rettegtem, mert ott meg kellett jelennem, de jobban nem nagyon voltam. Viszont olyan dolog történt, ami még eddigi terhességeimben soha: 12+0-nál hánytam utoljára, míg a fiúkkal a 16. héten. Nem is akartam elhinni, hogy ilyen van! Összeszedtem magam és lementem az oviba - még jó, hogy a sarkon van - bár előtte utoljára télen jártam az utcán. Na jó nem, márciusban, de fura volt, hogy van lomb a fán és nyílnak a virágok. Nekem ez 3 évente kimarad. :D
Meg is viselt az Anyák napi ünnepség, egész este hánytam, de ez csak azért volt, mert ennyit nem mozogtam az előző hónapok alatt.
Aztán jött a másik amitől féltem: kezdődött a vizsgaidőszak! 2 hetem volt összehozni 3 beadandó dolgozatot és felkészülni a vizsgákra. A beadandókat pont határidőre sikerült is teljesíteni, aztán jött a tanulás. Még 2 zh-t meg kellett írnom élettanból, hogy egyáltalán mehessek vizsgázni. Ez volt az első hosszabb kimozdulásom itthonról, rettegtem is tőle nagyon. De sikerült, megírtam, így megszereztem a jogosultságot a vizsgára. Én ennek már önmagában nagyon örültem, mert azt hittem még áprilisban, hogy idáig sem jutok el.
Közben megérkezett a kombinált tesztem eredménye, Down kockázat 1:12000, Edwards-szindróma kevesebb, mint 1:50000. Kicsit fellélegeztem, majd elmentünk egy 4D ultrahangra, mert eddig csak tudtuk, hogy van egy újabb gyerekünk és a dokik már látták uh-n, de mi még nem.
Ott kaptuk az alábbi képeket és az infót, hogy a doki szerint kisfiú, 70%, de nem mer semmi biztosat mondani, mert a lányoknak az a rész (amit bekarikáztam) nem szokott ekkora lenni.
Innen a suliba mentem egy pár elővizsgát bepótolni. Aztán azon kaptam magam, hogy minden napra jut valami. Az anatómia vizsga kivételével szerencsére minden sikerült elsőre - itt köszönet jó pár osztálytársamnak, nélkülük nem biztos, hogy ezt írhatnám -, így június 11-re a nagyját letudtam.
Június 19-én volt az anatómia B vizsga, az még írásbeli és ha az nem sikerül akkor a C már szóbeli és fizetős. Nagyon izgultam, főleg azért, mert ha kicsit jobban odafigyelek az elsőnél a kérdésekre, akkor az is sikerült volna, csak kapkodtam. És hát ez a félév tömény idegrendszer volt, nem a kedvencem.
Szerencsére sikerült a vizsga, így június 19-én befejeztem az első évemet és másodéves lettem! Nem gondoltam volna 2 hónappal ezelőtt, hogy sikerülni fog, így duplán büszke vagyok! :)
Másnap - már mindenféle könyvek nélkül - mentem a Klinikára a 18. heti (nekem 20. heti lett) "genetikai" uh-ra. Még jó hogy van időpont, így is több, mint 1 óra csúszás volt.
Aztán bent egy nagyon jó fej doki volt, nem a mufurc aki az elsőnél. Sokszor átkapcsolt 4D-be, megszámoltuk a baba ujjait (aki a fejét fogta :D ) és megnéztük jó alaposan mindenét.
Már befejezte az uh-t, mikor rákérdeztem:
Én: Nemét esetleg nem látta?
Doki: Nem nagyon mutatta magát, de amit láttam az csajos.
Én: ????????????????????
Doki: Miért, az baj, ha lány?
Én: ????????????????????
Ez az értelmes beszélgetés zajlott közöttünk. :D Aztán elmagyaráztam neki meglepettségem okát és persze dehogy baj, ha lány, csak most elhúzta a mézesmadzagot előttem!
Aztán közölte, hogy rossz lett az AFP eredményem (0,47 MOM, korrigált 0,57 MOM, míg a határértékek: 0,7-2,2 MOM), és mivel 0,6 alatt van el kell mennem genetikai konzíliumra.
Egyik osztálytársamnak hála keddre szerzett is nekem időpontot, így kedden majd okosabb leszek minden téren. De megmondtam neki, hogy addig mostmár el nem jövök, míg valaki meg nem mondja nekem, hogy ez a gyerek akkor most fiú, vagy lány? :)
Tesók, még ketten! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése