Bölcsi folyt. köv. - Mostmár tényleg vége!

Ugyanis ma délután, mikor mentem Marciért láttam, hogy a bölcsinél kint van a papír a felvettek névsorával! Azonnal odarohantam, hogy megnézzem. Természetesen még véletlenül sem névsorban volt, így csak néztem, csak néztem, hátha meglátom Domi nevét és akkor egyszer csak hopp! Nagy Domonkos Dávidként volt kiírva. A születési idő, vezetéknév és az első név stimmelt, így úgy döntöttem, ez az én fiam! 

Tehát sikerült, elintézve, gyermek az intézménybe végre felvéve!!!!!

Káosz

Ez jellemezte a délelőttömet. Elhatároztam, hogy ma ha törik, ha szakad elérem az ortopédorvost. Felelőtlen egy kijelentés volt, tudhattam volna. Fél 9-kor felvették a telefont egyszer, hogy hívjam őket később, mert még nincs bent a doktor úr. Oké, hívtam őket később. Illetve csak próbálkoztam. 3 számon és 5 melléken, de semmi. Egyszer sem vették fel a telefont. Volt olyan, hogy felemelték és azzal a lendülettel le is tették. Fél 11-kor már igen dühös voltam, egy utolsó esélyt még adva a dolognak telefonáltam és maga a doktor úr fel is vette a telefont. Szerintem már unta, hogy folyton csörög. Mondtam neki, hogy mi a helyzet, és emlékezett, hogy voltunk pénteken Dévény Annánál megbeszélésen. Elmondtam, hogy ők is azt mondják, amit mindenki, hogy a gyerek meglehetősen hypotón, kezelés kell neki. Akkor feltette a szokásos: és el tud jönni a magánrendelésemre? kérdését. Nem, nem tudok! Bőven elég nekem havonta 10ezerért cipőt venni és 15 ezerért tornázni. Múltkor közölte, hogy akkor hétfőn húzzak sorszámot. Most meg kaptam időpontot! Az elsőt sajnos vissza kellett utasítanom, mert akkor pont a gasztroenterológia hotelszolgáltatásait élvezzük majd, de a másodikra nem volt mit tenni, igent kellett mondanunk. Ugyanis a másik időpont június 15-e, ami azért mókás, mert reggel megyünk a Dévényes orvoshoz fél 10-re. 11-re kéne átérnünk a Heim Pál Kórházba. Elvileg összejöhet, mert az orvosi vizsgálat csak fél óra, így kb. 1 órám lesz, hogy átérjek. Ezt intéztem délelőtt.

Aztán egyszer csak megszólalt a telefonom! A Dévény Alapítványtól hívtak, kettőkor van szabad hely! Gyorsan átgondoltam mindent, lemondani nagyon nem akartam, így közöltem, ott leszünk! Szegény Domit azonnal megebédeltettem, majd indultunk is. Reméltem, hogy útközben elalszik, hát nem így lett. 

Hihetetlenül kedves emberek dolgoznak ott, nagyon család - és emberbarát hely! Pontosan kettőkor be is mentünk a terembe. Anna néni emlékezett Domira, beszélt hozzá és összeismertette egy kislánnyal, aki már régebb óta jár és láthatóan hozzászokott az ottani dolgokhoz. Domi még nem. Jött a gyógytornászunk, és el is kapta Domit. Nagyon jó fejek, nem fektetik le a gyereket, nem tépik ki a kezemből, hanem az én közreműködésemmel masszírozzák. Domi majdnem végig a nyakamat ölelte és persze közben ordított mint a sakál, a gyógytornász meg mindig ott dolgoztatta az izmokat ahol érte. Néha szólt, hogy pl. egyenesítsem ki Domit, hogy jobban hozzáférjen. Egy órán keresztül gyömöszkölték, ő meg 1 órán keresztül ordított. Néha a sírás szüneteiben elaludt. Rettenetesen fáradt volt. Szerintem a következő alkalommal már jobban viseli majd, most inkább fáradt volt, mint hisztis.

Összességében én jó élményekkel jöttem el onnan, most várjuk a következő telefont....

Dévény Annánál jártunk

Hát eljött ez a nap is, amit körülbelül 3 hónapja vártunk! Mára volt ugyanis időpontunk a Dévény Anna Alapítványhoz állapotfelmérésre. Nem mondhatni, hogy jól indult a dolog. Moszkva tér 16 a cím. Úgy kezdődött, hogy a tér fele Moszkva tér, a tér másik fele meg már Széll Kálmán tér. A Moszkva tér 1-11-ig egy oldalon fut, míg a másik oldalon a Széll Kálmán tér teljesen más számozása található. Fél órán keresztül bolyongtam "A" téren, Józsi próbált útba igazítani, bár lehet jobb lett volna, ha a telefonban lévő GPS-re hagyatkozom, mert akkor talán hamarabb megtalálom. Röheje vagy nem, ott álltam és fogalmam sem volt, hogy hol lehet a 16. Nagy nehezen - már a sírás kerülgetett a 40 fokban - megtaláltam! Még jó, hogy mindenhova legalább fél órával hamarabb indulok! 

A kapuban összefutottam az ortopédorvosunkkal is, de mire eszembe jutott, hogy mit is szeretnék tőle kérdezni tovaszállt.  Bementünk. Ott kedvesen köszöntöttek minket, elkérték a beutalónkat, majd vártunk. Jött egy kedves gyógytornász és bevezetett minket egy szobába. Ott volt még két gyógytornász és maga Dévény Anna, aki az állapotfelmérést végezte Dominak. Nagyon kedves, barátságos volt a légkör, a gyógytornászok rettenetesen kedvesek voltak, Domi egyből feloldódott és ment is hozzájuk. Felvették az anamnézist, a terhességtől kezdve a szülésen át a csecsemőkori mozgásfejlődésen keresztül mindenről kérdeztek. Közben Domi produkálta magát, megmutatott mindent, amire kíváncsiak voltak. Majdnem egy órán keresztül ott voltunk. Megnézték az eddigi orvosi papírjainkat is, a legtöbbet persze nem értették. Illetve azt nem értették amit mi sem értünk, hogy miért most került Domi szakemberek kezébe, miért nem már fél évesen? Ezen nem is kattogok tovább, mert nincs már értelme. Egyértelműen hypotón, nem kicsit, nagyon. Még mindig. Nagyon szeretne járni, de nem megy neki, nagyon szeretne állni, de azt sem nagyon tud, egyedül meg szinte egyáltalán nem.

A végén kaptunk pár tanácsot itthonra, hogy pl. ne hagyjuk a két lába között ülni, hanem mindig igazítsuk a lábait előre és ezt tanítsuk meg neki is.

Kaptunk házirendet és beírtak minket az első orvosi vizsgálatra. Azt mondták, hogy a kezelés elején és a kezelés végén megnézi egy orvos. Június 15-re kaptunk időpontot erre a vizsgálatra. 

A torna pedig úgy működik, hogy várólista van és ha valaki kiesik majd hívnak minket és megyünk. Felírták, hogy hol lakunk, mert az is elképzelhető, hogy reggel 9-kor hívnak, hogy 11-kor van szabad időpont. Úgyhogy most várunk, hogy megcsörrenjen a telefon és mehessünk. Állítólag erre már nem kell heteket várni.

Még egy jó hír: megkérhetem az ortopédorvost, hogy írjon fel nekünk cipőt, de ez csak akkor megy, ha megigényelhetjük az emelt családit és a közgyógyot. Az emelt családi pont fedezné a gyógytornát, így hétfőn fel is hívom az ortopédorvost, hátha sikerül megpuhítani! Azt mondták, hogy hivatkozhatok rájuk. :)

Kórházi gyakorlaton

Igen, ott voltam! :) Csütörtökön reggel fél 7-re kellett odaérni a kórház nővérszállójára. A 4. emeleten át is öltözhettünk. Nem mondom milyen körülmények között, de hogy a higiénés vizsgálaton nem menne át az tuti! 7-10-ig tanítás volt, majd kis szünet és mentünk át a kórház főépületébe. Első lépésként megismerkedhettünk a központi laborral. Milyen jó, hogy itt kezdtünk, mert volt még itt dolgunk, de erről majd később. Meghallgattuk a laborvezető előadását és mindent megmutogatott, hogy hogyan történik a vér elemzése, a vizelet vizsgálata, megmutatta a gépeket, majd megkérdezte, hogy nem akar-e 2-3 lány ott dolgozni. Persze senkit nem vonzott a laboros pálya, pedig be is iskoláznak meg minden, de nem tolongott senki. Pedig szerintem nem lehet rossz ott dolgozni, de mivel nekem nem ez a célom ezért nem is jelentkeztem. Aztán a vezető tanárunkkal találkoztunk 12-kor az aulában. (Itt megjegyzem, hogy részegítő hatása van a fehér köpenynek esküszöm! Nagyon felemelt fejjel viseltem, irtó büszke voltam magamra. :D ) Csapatostól mentünk az ebédlőbe, ahol befizettünk még reggel menüre. Úgy éreztem magam, mint alsó tagozatban, csak itt nem ismertem a konyhás nénit. Sorba álltunk a kis műanyag tálcánkkal, vettünk szépen evőeszközt, majd le kellett adni az ebédjegyünket és kaptunk cserébe ételt. Az aznapi menü (200.- körül volt) erdei gyümölcsös leves volt - nem lett volna rossz hidegen, de ez langyos volt -, aztán volt óvári szelet és petrezselymes krumpli. Az asztalon pedig kancsóban víz. Mivel egyszerre kellett mennünk ebédelni viccesen néztünk ki a nagy hosszú asztalnál. Ebéd után pici szünet, majd az aulában megint gyülekező volt. Akkor a tanárunkkal elindultunk a betegfelvételre. Megnéztük a felvételt, majd követtük a beteg útját. Elvileg. Gyakorlatilag már a folyosón másfelé mentünk. :D Felmentünk a járóbeteg ellátásra és ott szép sorban kaptunk is feladatot. Először a gasztroenterológián hagytunk el két embert, majd tovább mentünk a kardiológiára. 4-en ott maradtunk, ez tűnt a legjobbnak - volt még szemészet, bőrgyógyászat, urológia...

Elmesélték ott nekünk, hogy hogyan kell ekg-t csinálni. Szakszerűen és nem úgy, ahogy ők csinálják. ( Ott az elektródák fel vannak fűzve egy szalagra és úgy helyezik fel, nekünk tudni kell pontosan, hogy pl. 4. intercostalis tér, sternum jobb és bal oldala, majd 5. intercostalis tér clavicularis vonal....) Mivel beteg épp nem volt, ezért megtanították nekünk a higanyos vérnyomásmérővel való mérést. Nem mondom, hogy elsőre sikerült, de aztán egészen belejöttem. Ugyanis mivel beteg egy szál sem volt, ezért egymás vérnyomását méregettük. Aztán láthatták, hogy nagyon unatkozunk, felajánlották, hogy kettes csoportokban elmehetünk szívultrahangot nézni. Na ez már tetszett. A főorvos nagyon jó fej volt, mindent magyarázott és mutogatott. Itt nagyon hülyének érzetem magam, mert mire felfogtam a latin szavak nagy részét már rég másról beszélt. Viszont büszke is voltam, mert felismertem mindent az uh-n és láttam a billentyűáteresztést is még mielőtt mondta volna. Itt egész jó volt. Aztán 3 körül már nagyon unatkoztunk, beteg még mindig nem volt és mondták, hogy már nem is lesz, ezért mehetünk. Megkerestük a tanárunkat, akivel átmentünk a sürgősségire. 

Sok mindent itt sem láttunk, mert egész dél-pest jól volt abban a 4 órában, amíg mi ott voltunk. Talán 4 esetet láttunk, de az is mind ugyanaz volt. A protokollt már majdnem hogy tudtuk, volt cukormérés, vérvétel, branül bekötés, infúzió és fel az osztályra. Egyszer kaptunk feladatot is, a levett vért kellett felvinnünk a laborba. És itt jött nagyon jól, hogy ott már jártunk, mert az a kórház egy labirintus. Viszont elsőre megtaláltuk a labort és leadtuk a vért, úgyhogy kicsit hasznosnak érezhettük magunkat. Még ágyat húztunk a sürgősségin - a nővér kért meg, de azt mondta, ha megalázónak érezzük akkor nem kell, mondtuk ne vicceljen, legalább végre csinálhatunk is valamit - aztán mikor végeztünk (este 7) akkor haza is jöhettünk. 12 órát lenyomtunk rögtön az első nap. Megmondom őszintén, még maradtam volna. :) 

A hazautunk is megér egy pár sort. :D 

A kórházzal szemben lévő buszmegállóba mentünk, gyanús volt, hogy nem volt kiírva a mi buszunk, de egy másik mintha arra ment volna, amerre mi akarunk. Hát nem, elmentünk a világ másik végére. Ott leszálltunk a pusztán és megkérdeztük az egyik buszsofőrt, hogy merre kell mennünk ha haza akarunk jutni? Átirányított egy másik buszhoz, felszálltunk. Csak mi ketten az osztálytársammal. Közben beszélgettünk a sofőrrel, próbáltuk meggyőzni, hogy inkább minket hozzon haza, de nem sikerült. Mondta, hogy 3 megállót kell mennünk. Mi csak beszélgettünk, busz állt, mikor is hátra szólt a sofőr, hogy most kéne leszállnunk. Leszálltunk, majd ránk dudált a buszvezető, hogy menjünk át a másik oldalra, mert ott lesz a buszunk Kicsit sem nézhetett minket hülyének. Ott állunk, várjuk a mi buszunkat, mikor jött szemből egy másik busz, dudál, integet, kiderült, tőle kérdeztük meg a világ végén, hogy merre menjünk. Már csak röhögtünk. Megérkezett a mi jó buszunk, és természetesen a buszsofőr tudta, hogy kik vagyunk, valószínűleg leadták neki a drótot, hogy két hülye bóklászik a városban és próbál hazatalálni. Ő is nagyon kedves volt, köszönt, integetett. Mikor leszálltunk megint át kellett szállnunk, az a buszsofőr már nem ismert. Este 8-ra haza is értem. Viszont most már tudom, hogy a buszmegálló nem a kórházzal szemben van, hanem előtte. :D

Érettségiztem I. (Az írásbeli)

Na túl vagyok az érettségi írásbeli részén. 

Na de hogy az elején kezdjem:

Józsi csütörtök este Aranykönyv-díjátadó gálán volt, így én itthon maradtam a két gyerekkel és miután lefektettem őket tanultam. Aztán lefeküdtem éjfél körül, Józsi meg hazaért hajnali 1-kor. Erre felébredtem persze. Fél kettő körül elaludtam, majd fél 4-kor megjelent Marci, hogy ő anyával alszik. 4-kor megint elaludtam, de 5-kor csörgött az óra, kelni kellett. Gondolhatjátok, mennyire voltam kipihent.... Úgy másfél órát számoltam az útra, hát kellett is annyi. 3/4 6-kor elindultam és negyed 8 körül érkeztem meg a Bródy Oktatási Központba. Eligazítás, teremkeresés, aztán felcsillant a szemem, hogy látok ismerőst. Megbeszéltük, hogy mit szeretnénk írni, mit nem szeretnénk. Fél 8-kor bemehettünk a terembe, ott még beszélgettünk, majd jött a felügyelő tanár, aki névsor szerint ültetett minket, majd elmondta a szabályokat. Pontosan 8 órakor megjelent egy hölgy kezében az érettségi papírokkal. Itt már a torkomban dobogott a szívem. A tanár elkezdte kiosztani, de mielőtt nekem ideadta volna még magarázott valamit, már tiszta ideg voltam. Aztán végre megkaptam. Kinyitottam és majd' elájultam. Nem erre számítottam, nagyon nem! Szinte semmi anatómia nem volt benne, csak a rettegett idegrendszer! Eddig az érettségik nagyjából az előző évek érettségijeiből lettek összeválogatva, most egy kérdés sem köszönt vissza, egy sem! Nagyon nehéz volt, és nem csak én mondom ezt, hanem mondta az egyik felügyelőtanár - aki a folyosón volt -, hogy kérdezgette azokat akik már végeztek és csak ketten mondák, hogy könnyű volt, mindenki más azt, hogy az eddigi legnehezebb. Én velük értek egyet, tényleg nagyon nehéz volt! A rövid válaszos kérdések meg kétértelműek, ott nagyon sokat javítottam, mert egyszerűen nem értettem, hogy mire gondolnak, mert több mindent is lehetne oda írni. Aztán döntöttem és írtam amit én gondoltam. Az tuti, hogyha nem fogadják el fellebbezek, mert nem volt egyértelmű. És ezt sem csak én gondolom így! 

Hazajöttem, szomorkodtam, úgy éreztem, hogy semmit sem ért az elmúlt majd' fél év, amit tanulással töltöttem. Nem mentem sehova, nem csináltam programot, tévét se nagyon néztem, csak tanultam amikor csak lehetett és ennyit ért. Mivel 7 könyvet nem lehet szóról-szóra megtanulni ennyi idő alatt így sajnos nem sok esélyem volt. :( És nagyon sok kérdésnél ilyen egyszavas tankönyvből kiragadott válasz kellett volna. 

Délutánra már a torkom is megfájdult, kezdtem lerobbanni. De nem értem rá pihenni, mert másnap, azaz szombaton a suliban modulzáró vizsga volt. Meg kell mondjam semmit nem tudtam rá tanulni, gondoltam lesz amilyen lesz. Remélem egy kettest azért kapok rá. Suliba már nem sokszor megyek, összesen 3 alkalommal, mert már csak a gyakorlatok vannak hátra. Csütörtökön kezdem a Jahn Ferenc Kórházban. Hogy hogy fogok így a szóbelire készülni azt nem tudom. :(

Tegnap délutánra felkerült a megoldókulcs az Oktatási Hivatal oldalára. Számolgattam a pontjaimat, hogy mennyi lesz. Ha nem jó fej a javító tanár akkor 70% körüli, ha jó fej és eltérhet a megoldókulcstól (márpedig elvileg igen, ha a válaszom tartalmilag jó!) akkor lehet akár 80% is, de nem reménykedem. Május 31-én majd kiderül.

Nincs időm

Semmire. :( Pénteken lesz az emelt szintű egészségügyi kiegészítő érettségi írásbeli része, most arra tanulok, de nagyon! Legalább 95%-ra meg kell írnom, hogy ha a szóbelin rontok akkor se legyen olyan rossz az eredmény. Tegnap az is kiderült, hogy eddig rossz tételsorból tanultam! A 2012 április 1-től hatályba lépőből készültem, holott a 2010-ből kellett volna. Így az energiám nagyon nagy része ráment arra, ami nem is lesz a vizsgán kérdés. Jóval kevesebb így az anyag és kisebbek a témakörök. Tegnap kimorogtam magam, ma újult erővel vágok neki újra. De legalább már értem, hogy miért nem stimmelt a kiadott témakörökkel. :)

Pénteken meg volt az első ovis anyák napi ünnepség is. Aznap kellett volna Marcival kontrollra menni a pulmonológiára, de lemondtuk. Hiba volt, de erről később*. Így viszont részt vettünk az ünnepségen. Feljött Eszti mama is már délben, így ő is el tudott jönni. Marciék remek kis műsort csináltak, le a kalappal az óvó nénik és a dadus előtt. Nagyon aranyosak voltak, énekeltek, körtánc is volt, mondtak több anyák napi verset, látszik, hogy nagyon készült rá mindenki. Köszöntötték a megjelent nagymamákat és anyukákat. 

Természetesen amint átléptük az ovi kapuját lemerült a fényképezőgépem. Még szerencse, hogy a telefonomat feltöltöttem, így videóztam végig. Képeket meg biztos sokan csináltak, majd kérek. Nem vagyok egy érzékeny ember, de sikerült elérzékenyülnöm, talán még a szemem is könnyes volt, amikor láttam a 4,5 éves fiamat ünneplőben a többiek között verset szavalni! Mekkora már, te jó ég! :)

És az ajándék amit kaptam:

*Szombaton Marci elkezdett köhögni. Allergiás-asztmás, tehát ez így önmagában nem újdonság. Este lefeküdt, elaludt, majd egy óra múlva felébred, mert úgy köhögött, hogy majdnem hányt, remegett, leizzadt. Sikerült megnyugtatni, kapott gyógyszert, majd lefeküdt aludni.

Másnap reggel kruppos, ugató, hörgő, kapkodó köhögéssel ébredt. Megállás nélkül hörgött és köhögött. Én már az ügyeleten gondolkoztam, mert láthatóan nagyon nehezen vette a levegőt és semmilyen gyógyszer nem használt. Persze az ügyelet elérhetetlen volt. Egy órája volt rosszul, mikor az inhalátor mellett döntöttem. Salvus vizet kapott és egy órán keresztül ült a maszkban és inhalált. Ez megtette a hatását, jobban lett tőle. Délutánra már semmi baja sem volt. Amilyen gyorsan jött, szerencsére olyan gyorsan ment ez a rosszullét. 

Tegnap úgy gondoltam, hogy mivel jövő héten beállok a Jahn Ferenc Kórházba gyakorlatra, nem ártana megcsináltatni az egészségügyi könyvemet. Délután elmentem tüdőszűrésre. Bemegyek, mondom a hölgynek - akkor még annak gondoltam -, hogy tüdőszűrésre jöttem, mire közölte, hogy nem vagyok még 30 éves, ezért minek? Mondtam neki, hogy egészségügyi könyvhöz kell, erre közölte, hogy 860.-, akkor is kell? Nem basszus, akkor elnézik, hogy nincs! Egészségügyi dolgozó létére hogy kérdezhet ilyen hülyeséget? Aztán kérdeztem, hogy mikor lesz kész, mire közölte, hogy június 1! HE? Általában 3-4 ap szokott lenni, nem egy hónap! Megkérdeztem, hogy esetleg ha a kórházba megyek és nem a szakrendelőbe akkor vajon hamarabb van-e eredmény, mire a válasz: ne kérdezzek hülyeségeket. Na itt már kerekedett a szemem. Hogy veszi a bátorságot, hogy így beszéljen? Majd megkérdeztem, hogy megkaphatnám-e az előző leletemet, mire kiröhögött, hogy az 3 éves és nem adhatja oda és ne próbálkozzak be mindennel és különben is fejezzem már be! Mondtam neki, hogy bocsi, de az eü törvény szerint jogom van elkérni bármilyen leletemet, mire közölte, hogy ő pedig nem adja oda és töltsem ki a papírt, hogy saját felelősségre kérem a röntget. Adjam oda a tajkártyám, lakcímkártyám és ne próbálkozzak tovább már semmivel. Még jó, hogy az osztálytársammal voltam, így nagy kerek szemekkel csak néztük a hónap dolgozóját. Kitöltöttem a papírt, beadtam, ő kiadta a kártyákat, írt ÁFÁ-s számlát, majd elküldött a röntgenbe. Csak éppen a pénzt felejtette el elvenni, én meg ezután a stílus után nem is erőltettem és nem szóltam neki. Megérdemli! Ezután a stílus után legyen neki is rossz napja!

Aztán átmentem az üzemorvoshoz, aki megcsinálta a papírjaimat. Így már minden adott, hogy mehessek a gyakorlatra! :)