Nagy Abigél Zoé

Született:
2012. 11. 04. vasárnap 6:15
SOTE II. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

Előzmény:
Szerintem a terhességem utolsó egy hónapjában simán kiérdemeltem a Klinika leghisztisebb terhes nője címet. Az egész úgy volt, hogy neki álltam sztrájkolni a terhesség ellen. Én szülni AKARTAM már minden nap! A fejemben eldöntöttem, hogy de jó is lenne október 26-án szülni. Mikor rendelésre mentem próbálkoztam azzal, hogy megbeszéljük ezt a napot szülésre, de nem jött össze. Nem voltam még elég érett a szülésre orvosilag. Úgy voltam vele, hogy mindegy, majd akkor 30-án, az is jó dátum. Vagy 31 és akkor igazi kis Halloween boszorkány lesz Abigél. 
Akkor már 2 hete jósló fájásaim voltak. Ezt a fiúkkal nem éltem át sosem, így mindegyiknél kicsit elfogott a pánik, hogy vajon melyikből lesz a szülés? És ha megindul a szülés vajon mit csinálok a gyerekekkel?
Kezdődött a forgatókönyv írás és a logisztika. Órára pontosan lebontottam, hogy mikor ki tud értük menni, mikor ki ér rá rájuk vigyázni.... Kezdtem ettől nagyon ideges lenni. 
30-án megint mentem orvoshoz, még mindig nem szülünk, még mindig éretlen a méhszáj... Kontroll 1 hét múlva. Annyira elkeseredtem, hogy hazafelé megettem 2 tábla csokit. Meg még egy kicsit. Még sírtam is. 
Megbeszéltük, hogy felhívom a szülésznőmet, hogy a hosszú hétvége alatt ha bent lesz akkor bemegyek hozzá és csinál ctg-t. Titkon abban reménykedtem, hogy hátha aznap akkor szülök is. 
Megbeszéltük a november 2-át, hogy aznap benézek hozzá.
Mivel már 2 hete folyamatos fájásaim voltak és nagyon nem voltam a topon ezért megbeszéltem Józsival, hogy elküldjük a gyerekeket a mamáékhoz. Az a biztos és én is megnyugszom. 
2-án mama és papa feljöttek Marciért és Domiért, én meg elmentem a Klinikára. 10-re mentem. Csengettem a szülőszobánál, aztán jött a szülésznőm és mondta, hogy akkor menjek be az 1-es szülőszobára, megcsinálja a ctg-t. Bementem. Megijedtem. Olyan élessé vált a dolog, ott álltam a szülőszobában és azon gondolkoztam, hogy te jó ég, ma vagy holnap, de a héten belül szülni fogok itt megint. Ijesztő volt belegondolni. 
Felfeküdtem az ágyra, rám tette a ctg-t, megvizsgált, majd ott maradtam egyedül. Kicsit féltem is. A fájások meg szabályos 5 percenként jöttek. Csak még mindig nem elég erősen. És ez ment akkor már lassan 3 hete. 20-30% volt csak. 
Aztán jött a hidegzuhany: hazamehetek, még mindig nem szülök. Majd kedden jöjjek megint ctg-re. KEDDEN???? Addig meghalok, végem van, nem akartam én már kedden terhes lenni!!! 
Hazafelé kivételesen nem ettem csokit, megpróbáltam a jó oldalát nézni a dolognak. Végül is gyerekek elmentek, otthon leszünk 1 hetet kettesben Józsival és hát mikor volt ilyen utoljára? Több, mint 6 éve! Így programokat találtunk ki magunknak. 
Az első ilyen program az Ikeás karácsonyi vásár volt egy reggelivel összekötve. Szombatra terveztük. 
Pénteken lefeküdtünk aludni, de én fájásokra keltem éjjel. Nagyon keveset aludtam, egész éjjel erősebb fájásaim voltak. Aztán távozott a nyákdugó és onnantól kezdve folyamatosan folyt valami, ami nem a magzatvíz volt. A kedvem sem volt túl rózsás. Reggel felébredtem, nem voltam valami kipihent, azt is éreztem, hogy nem szeretnék kimozdulni és Ikeába menni, inkább maradnék itthon, az a biztos. 
Józsi 12:30-ig aludt, nem volt szívem felébreszteni, hiszen több mint 6 éve ilyet sem csináltunk. Így hagytam. Aztán itthon töltöttük a napot. Én fájogattam, de csak a szokásos 3 hete húzódó fájások voltak. Azért a hajamat még befestettem, mert biztos ami biztos, ha jönne a gyerek nehogy már lenőtt hajjal lásson.
Vacsorára még megettem 2 tányér csípős gulyáslevest, gondoltam hátha ezzel kiűzöm bentről a gyereket.

Szülés:
Lefeküdtem éjjel olyan fél 1 körül aludni, addig tv-ztünk. Aztán 1-kor felébredtem és egy elég erős fájást éreztem. Mivel már hetek óta szórakozott velem a "természet" és a méhem nem dőltem be a dolognak. Visszafeküdtem és megpróbáltam elaludni. De ez már nem ment. Izgatott lettem. Nem éreztem olyan erős fájásokat, csak azt éreztem, hogy ez most valami más. Viszont attól is féltem, hogy el fog múlni ez az 5 perces keményedés. Nem tudtam, hogy mit csináljak? Aztán kijöttem és szóltam Józsinak, hogy még ne feküdjön le aludni - milyen jó, hogy délután ébredt, így még nem volt álmos - elmegyek lezuhanyzom aztán kitalálom, hogy mit is akarok. Több, mint fél órát pancsoltam, de nem múltak az 5 percesek, igaz nem is erősödtek. Na itt ijedtem meg, hogy ez most akkor micsoda? Minden mindegy alapon mondtam Józsinak olyan hajnali fél 3 körül, hogy én inkább bemennék a Klinikára, mert az a tuti, max. felkerülök a patológiára, én ott is elleszek már, de itthon félek maradni, mert ki tudja mikor lesz ebből szülés?
Bár Vera ajánlotta, ha kell éjszaka is bevisz a kórházba csak hívjam én mégis inkább a mentőket zaklattam ezzel. 20 perc alatt ki is jöttek. Még a mentőben is azt gondoltam, hogy ez vaklárma, nem is vagyok szarul, nem is fáj annyira, csak hát ugye fáj és ez azért csak jelent valamit. 
3/4 4-re értünk a Klinikára, ahol a gyakorlaton lévő barátnőm fogadott - rettenetesen örültem, hogy aznap éjszaka mentem, mikor ő pont gyakorlaton volt - aztán bementem a vizsgálóba. 
Vártam egy ügyeletes dokit, aki kimondja majd azt, amit nem akarok hallani, hogy nem szülök, menjek haza. Ettől féltem a legjobban. Legalább is akkor még ezt hittem. Jött a doki, megvizsgált, majd közölte 2 ujjnyi, irány a szülőszoba, rendezkedjek be. Na akkor már ezért ijedtem meg. Szülőszoba??? Azért annyira szarul mégsem vagyok! Vagy igen? Kitöltettek velem egy csomó papírt, majd elfoglaltam a helyemet az 1-es szülőszobán. 
Felkerült rám a ctg is, ami elég gyérre sikerült, bár én hiába bizonygattam, hogy nekem ez mindig szar, nem sokat számított. Kaptam infúziót, hátha attól jobb lesz. Szerencsére tényleg jobb is lett, le is került rólam gyorsan. Jött egy szülésznő, aki betette a branült, közben kérdezgetett, hogy milyen nemű gyerekek vannak otthon. Mondta Józsi, hogy két fiú és most lesz egy kislány. A szülésznő mondta, hogy nála egy lány és egy fiú van, mire Józsi vicceskedett felettem, hogy nekünk is lehet még 2 fiú és 2 lány. Hmmm, már megint a legjobb helyen viccelődött ezzel. Aztán Timivel beszélgettünk - ezúton is nagyon köszönöm neki, hogy ott volt és végig tartotta bennem a lelket, jól esett, hogy lehetett valakivel beszélgetni és van aki majd esetleg ki tud zökkenteni a valóságból. Főleg mikor a dietetika vizsgakérdésekről beszéltünk. :D 
Józsi is ott volt persze, de egy férfi szerepe a szülőszobán később jön el. 
Fél 6-kor megérkezett a szülésznőm és az orvosom is egyszerre. Szerencsére nem nekem kellett őket hajnalban ébreszteni, megtette ezt helyettem az ügyeletes szülésznő.
Nagyon élveztem viszont a hajnalt. Csönd volt, béke, nyugalom és félhomály. Nagyon megnyugtató volt. 
Fél 6-kor közöltem, hogy nekem hányingerem van és kezdek nem jól lenni. Mikor a dokim ezt meghallotta közölte, hogy akkor ez már tuti 3 ujjnyi és keres magának valami játszóruhát,  mert itt lassan gyerek lesz.
Fél 6-kor megrepesztették a magzatburkot. A magzatvíz szép tiszta volt szerencsére. Viszont én elkezdtem fájni nagyon. Egyből 2 percesekkel és már nem volt kedvem beszélgetni. Sőt, semmihez sem volt kedvem. Még hisztiztem is kicsit, néha vissza kellett rángatniuk a földre. Mert nekem nagyon fájt lent a medencémnél, nem is a fájások voltak a szörnyűek, hanem az a feszítés a csontjaimnál. Többször is elmondták, hogy nincs fájás, pihenjek, de nem tudtam, mert nekem ott fájt nagyon. Aztán közöltem, hogy nekem pisilni kell és kimennék, de nem nagyon akartak engedni, mert féltek akkor ott fogok szülni. mondták is, hogy meg nem próbáljak nyomni! :D Ügyesen még pont visszaértem! Majd egyszer csak szétszedték az ágyat 6-kor (fél órával a burokrepesztés után) és közölték, hogy kezdhetek nyomni. 
MI? Már itt tartunk? e még csak most jöttem! Te jó ég, mi van, ha még gondolkozom és nem indulok el, vagy meggondolom magam, mint már többször előtte? 
Nagyon nagy erőt adott, hogy a 2. nyomás után azt mondták, hogy nagy fekete haja van. :) Volt még 2 nyomás és egyszer csak meghallottam azt a kis nyekergést! 
6:15 perckor pontosan kibújt Abigél Zoé aki 3900g és 57cm-re nőtt! Először el kellett vágni a köldökzsinórt, mert annyira rövid volt, hogy nem tudták odaadni. Persze ez megint Józsi feladata volt. :) A második szülőszobás aranyköpését is itt sütötte el, mikoris közölte, hogy ez volt a legkönnyebb szülésünk. No comment... :D
Aztán megkaptam Abigélt. Közben megszületett a lepény is,ami kicsit töredezett volt, így kellett egy küretet csinálni utána, de mit érdekelt ez engem akkor már? Szerencsére gátmetszés sem volt, bár gátrepedés igen, mert az első szülés után azért eléggé roncsolódott a gátam és Abigél nem hazudtolta meg magát, hű volt az eddigi képeihez és a feje mellett ott volt a keze is. 
Szerencsére nem volt semmi probléma, így a szokásos 2 órát megint eltöltöttük szülés után a szülőszobán. Abból 1 órát velünk volt Abigél is, aki már ott sáskamódon próbált enni. Amint lecsatlakoztatták a köldökzsinórról és nem jött a kaja ideges lett, amíg velünk volt csak "evett". 
Azóta is csak enne. 
Aztán 1/4 9-kor átkerültem a gyerekágyra. Ilyen se volt még, hogy sikerült egyből oda kerülnöm. 
Dél körül megkaptam Abigélt is, azóta gyakorlatilag elválaszthatatlanok vagyunk. :)
A többiről később.....

Megszületett! 

1 órásan

Pár órásan. :)

1 naposan

2 naposan

 Fényterápián. Sajnos így is kellett a kék fény.

 3 naposan

4 naposan

Mindjárt indulunk haza... :)

Nagy Domonkos Dániel

Született:

2009. 11. 26. csütörtök

SOTE II. Női Klinika 19:00

Ez a terhesség se kezdődött jobban, pedig azt hittem van remény.... Mondják, hogy terhességi vészes hányással nem sokan kerülnek kórházba. Nekem mind a két terhességem alatt kétszer is sikerült. Kísértetiesen hasonlóan alakultak a dolgok. Ugyanúgy a 11. héten kerültem be a klinikára és ugyanabba a szobába, sőt mi több, ugyanarra az ágyra a 104-es kórteremben. Egy fokkal nehezebb volt, mert az akkor két és fél éves Marci is bekísért és nagyon rossz volt, mikor ottmaradtam nélkülük. :( Viszont öröm az ürömben két új barátság kezdete! :) 

Az orvosok mit sem változtak, a nővérek szintén semmit - sajnos. Megint meghallgathattam, hogy ennyi idős terhesen már nem szokás hányni - úgy látszik ez a mániájuk, de jellemző, hogy csak olyanok száját hagyja el ez a mondat, akik még sosem voltak terhesek -, ha betöltöm a 12. hetet majd jobb lesz.... Kérdem én, mitől lesz jobb, az előzőnél se lett jobb. A 12. héten haza is lettem küldve, mondván úgyse kapok semmilyen kezelést így otthon is lehetek. Ebből következett, hogy a 14. héten a mentő vitt vissza, addigra már sikerült megint 10 kilótól megszabadulnom. Úgy látszik én csak terhesen tudok fogyni. Józsinak is mondtam, hogy nem fogyózok terhesség előtt, mert akkor már terhesen nem lesz miből fogynom, márpedig én ilyenkor úgy látszik mást nem tudok..... Kaptam infúziót és még egy hét bent fekvés következett.

Szabadulásom után egész jól éreztem már magam. Szokás szerint ez sem tartott túl sokáig. A 19. héten elkaptam a fiamtól a vírusos tüdőgyulladsát. Más se hiányzott nekem. Újra ágynak estem. Antibiotikumkúra következett. A tüdőgyulladásból kilábaltam egész gyorsan, mikor torok - gége - és arcüreggyulladásom lett. Jól el voltam ezekkel a betegségekkel a 22. hétig. A vége iszonyatos fejfájás volt, el is küldtek a neurológiára, de ott csak annyit bírtak mondani, hogy persze, hogy fáj a fejem, hiszen kint 45 fok van, igyak többet. Sokat segítettek....

Aztán bölcsiszünet következett, én többé-kevésbé gyógyult voltam, úgyhogy a következő hetek már a babaruhaválogatással teltek. Megtudtuk, hogy megint kisfiú érkezik a családba - így ezzel egy időben az is nyilvánvalóvá vált, hogy lesz 3. is, bár a szülőszobán voltak kétségeim.... - tehát elkezdhettük Marcival az ő régi ruháit szétválogatni, megtervezni a babaszobát stb. Augusztusban a szoba is elkészült, Józsi csinálta, nagyon szép lett. Innentől már problémamentes voltam. Végre kicsit élvezni is tudtam a terhességet. Mászkáltam, meglátogattam a barátaimat, a volt munkahelyemet, végre kiszabadultam és még az idő is elviselhetővé vált közben. Októberben megünnepeltük Marci harmadik szülinapját. Aztán kezdtem egyre türelmetlenebb lenni és egyre kíváncsibb. Jártam szülésfelkészítőre is, mert az legalább egy biztos program volt. Kifejezetten jól éreztem ott magam. :) Nem hittem volna. Elérkezett a november és én már nagyon türelmetlen voltam. Elkezdtem ctg-re járni, az olyan nosztalgikus volt. Hirtelen felrémlettek az emlékek az előző szülésemről. Közben szegény szülésznőmet zaklattam a hülyébbnél hülyébb kérdéseimmel. Biztos ami biztos. :) 

Folyton csak az foglalkoztatott, hogy:

1. Hogy jutok be a kórházba nappal?
   
2. Hogy jutok be éjjel?
   
3. Marcival mit csinálok, ha éjjel indul be a szülés?
   
4. Marcival mit csinálok, ha beteg és egyedül vagyok vele itthon, mikor megindul a szülés?
   
5. Marcival mi lesz, ha bölcsiben van, de fél 6-ig nem tudjuk elhozni, mert szülök?
6. Ha mentőt hívok vajon kijön-e? (Nem vicc, volt rossz tapasztalatom, mondván ők nem taxi, oldjam meg....)
7. Ha kijön vajon oda visz-e, ahova én szeretném?

És még sorolhatnám a végtelenségig. Egy pár megoldás volt, de mindennek volt hibaszázaléka is. Pl. Szilvi átjön, ha éjjel indul be a szülés, ez oké, de mi van akkor, ha éppen hazautazott akkor? Rien is mondta, hogy átjön, de mi van, ha éppen ő sem tud? Leginkább ezek miatt voltam ideges az utolsó napokban.  Szedtem a homeopátiás bogyókat is a gyors szülés érdekében.

Aztán a 38. héten mintha valami szivárgott volna. Felhívtam a szülésznőmet, mondta menjek be, megnézzük mi az. Megnéztük, nem magzatvíz. Pár nap múlva (nov. 24-én) a doktornő is megvizsgált, szerinte Mikulásra már otthon leszek. Ennek megörültem, mert mégiscsak itthon van Marci, akinek már jelent valamit ez az ünnep és nem szerettem volna belőle kimaradni. 

Nov. 26-án reggel már voltak fájásaim. Eleve volt megbeszélt időpontom, úgyhogy már csomaggal mentünk a klinikára. Zoli vitt el minket kocsival, tehát a bejutás része megoldva. Marci bölcsiben, emiatt se fáj már a fejem. Szilvi érte megy, ha esetleg szülnék. Megnyugodtam.

Megérkeztünk 11:2-kor a klinikára. Kicsit hamarabb, de ez nem volt baj, mert a kocsi csomagtartója beragadt, Józsinak és Zolinak kellett az a majdnem fél óra, míg kivarázsolták a bőröndöt az autóból. :) 

12:15-kor átléptem a szülőszoba ajtaját, nem hittem volna akkor még, hogy már csak gyerekkel jövök ki onnan. :)

Megvizsgáltak, mintha szivárgott volna a magzatvíz, de akkor már nem is nézték, hogy az-e vagy sem. Ráraktak ctg-re, ami szabályos 10 perces fájásokat mutatott. Nem kellett sok idő, hogy eldőljön maradok.  Szokásos 1-es szülőszoba. Hű de nosztalgikus volt. 

Jól ki van találva ez, hogy az ember elfelejti a szülés fájdalmait. Na igen ám, de mikor újra ugyanott van azért az agya előveszi az emlékeket szép lassan - sajnos. Kezdtem megijedni, mert eszembe jutott - amit azért eddig is tudtam -, hogy ez fájni fog ám nagyon. :)

Az elejé még nem volt semmi gondom, a folyosón sétálgattam. Aztán megérkezett Józsi a szokásos zöld cuccban. Igazából fél 5-ig nem történt semmi. A doktornő rámnézett fél 4 körül, akkor beszéltek Józsival valamilyen harmadik gyerekről is, de ott és akkor nem volt őszínte a mosolyom. Fél 5-kor burokrepesztés következett, mert a fájásaim nem akartak erősödni. Ez használt, mert rögtön összefüggő fájásokra lettem figyelmes. Jött az a mondat, amitől féltem. Fel kell állnom, mert gyermek nagyon fent van és kell neki a gravitáció. Nehezen, de összejött. Elmentem zuhanyozni, na az nagyon jólesett. Használtam a bordásfalat és Józsit felváltva. Fél 6-kor azért eszembe jutott két fájás között, hogy Szilvi már úton van hazafelé Marcival. :)

Fél 7-kor már nagyon szenvedtem. Konkrétan halálfélelmem volt. 3/4 7-kor jött a varázsmondat:  fájás bal oldalon, 5 fájás a jobb oldalon, mert még mindig nagyon fent van. Mondanom se kell, alig bírtam balra fordulni. 3 fájás után megpróbáltam alkudozni, hogy inkább megfordulnék, de nem én nyertem. A másik oldalon viszont már csak 3 fájást bírtam. Egyszercsak szedték szét az ágyat és akkor már tudtam mindjárt vége.  a fájásoknál próbáltam a légzéstechnikát alkalmazni, de zerintem ezt is olyan találtaki, aki még éltében nem szült. Alkalmahatatlan! :) Két nyomásra pillanatok alatt meg is érkezett november 26-án 19:00-kor 4250 grammal és 60 centivel a 39. terhességi héten Nagy Domonkos Dániel. 

Nem csoda, hogy már miden bajom volt. 177 centi vagyok, 106-os haskörfogattal mentem szülni, tehát hol volt bennem ez a hatalmas gyerek az egy rejtély! :) Viszont teljesült a vágyam, gátvédelemmel született! Csak két "szépségöltést" kaptam. Aztán jött a kétórás együttlét, megfigyelés. Domi baba nagyon ügyesen szopizott már a szülőszobán!

Úgy tűnik én csütörtökönként és teltháűznál szülök. :) Megint a patológiára kerültem - anno Marci születése után is -, de most kivételesen nem bántam. 

A kórházban eltöltött napok is megérnek egy bejegyzést, de azt majd később....

Nagy Marcell Tamás

Született 2006. 10.12. csütörtök

SE II. Női Klinika 9:32

Már a terhesség maga is említésre méltó. Had okuljanak mások is.....

Fura egybeesések. Az esküvőnk Valentin-napon volt - igaz 3 évvel később - és az első uh-nk is ezen a napon. Kiderült terhes vagyok. Ijesztő. De nagyon jó! Terveztük ezt, pontosan 1 hónapja. Illetve beszéltünk róla. Na de hogy ez ilyen gyorsan össze is jött erre nem számítottam. És ott volt a monitoron a petezsák, benne egy embrio. Félelmetes érzés volt. 

Azt hittem boldog és eseménytelen napok következnek. Hát nem így történt. Mindig is kíváncsi voltam, milyen lehet terhesnek lenni, milyen, mikor mész az utcán és büszke vagy a pocakodra. Hát ebből nekem nem sok jutott.  Viszont a 11. héten megismerkedtem a klinika terhespatológiai osztályával. Persze nem önszántamból. Terhességi vészes hányás. Hyperemesis gravida lettem és a 107-es kórteremben vendégeskedtem egy hétig. Addigra már 10 kilótól sikerült megszabadulnom. Még jó, hogy volt miből. :)

A 14. héten visszakerültem. 104-es kórterem. Akkor elkezdődtek a találgatások, hogy miért hányok még mindig? Miért, mert terhes vagyok! Jöttek a vizsgálatok sorba. Először néztek pajzsmirigyet, rendben. Májfunkció? Rendben. Epe? Rendben. Belgyógyász szerint kevés a bevitt folyadék. Na nem mondja? Ezért vagyok itt. Addigra már -13 kiló. A sok vizsgálat után megállapították, hogy terhes vagyok, azért hányok. Hát hurrá. De azért hívtak egy pszichológust, mert ennyi idősen nem szokás ilyen rosszul lenni, biztos pszichés. Hát persze.... A 16. héten azért sikerült kiszabadulnom onnan. 

A 18. héten már egész jól éreztem volna magam, ha nincs a genetikai uh. Kedves doktor közölte velem, hogy kevés a magzatvíz és vagy a gyerek szíve rossz, vagy a monitor, ő most ezt nem tudja, meg kell ismételni a vizsgálatot fent, de kérjek időpontot. Időpont 2 hét múlva! Sírva haza, gyorsan felhívtam a magánrendelőt, hogy rossz híreket kaptam és szeretnék ott is egy uh-t. Nagyon kedves volt az asszoisztens, azonnal behívott. Ott megállapították, hogy nincs semmi baj a gyerek szívével, szép, szabályos 4 üregű szív, de mintha látnának egy cisztát az agyában. Remek. 

Másnapra volt időpontom 4d uh-ra, ahol kiderült, hogy se ciszta, se rossz szív, viszot kisfiúnk lesz. :) Fura érzés volt megtudni. De azonnal vettem egy kék rugit! :)

Jöttek volna a boldog napok, de csak két hétig élvezhettem a gondtalan terhességet.

A következő vizsgálatnál kiderült, hogy baba alacsonyan fekszik, bármikor kinyílhat a méhszáj, tehát fekvés mostantól. Rém unalmas hónapok következtek. Viszont elmondhatom, hogy talán az egész világon én vagyok az egyetlen ember, aki a foci vb összes meccsét élőben látta a tv-ben. :)

A következő "csapás" a 28. heti uh-n ért. Kisebb a gyerek 1 héttel a koránál, a jövő héten ismételjük meg a vizsgálatot. Oké. A 29. éten még mindig 27 hetesnek mérték. Ajaj, nem nő a gyerek, ismétlés 1 hét múlva. A 30. héten már 28 hetes, hurrá, nőtt egy kicsit. A doktornő elrendelte a laborvezetői uh-t a 33. héten és lássanak csodát, a 33. héten 33 hetesnek mérték. 

További fekvés a koraszülés veszélye miatt. Szép lassan elérkezett a kiírt nap, de nem történt semmi. Pedig a 36. héttől már sztrájkoltam, nem feküdtem! Elmúlt október 8, mikorra ki voltam írva, de semmi. 10-én ctg, semmi. Október 11-én Józsit és engem ünnepeltünk, jöttek kis fájások, de még mindig bizonytalan voltam. Bementem a klinikára, ahol közölték, hogy ezek csak jóslók, de mivel terminustúllépés blablabla, ezért be kell, hogy feküdjek! Szó nem lehet róla, nekem haza kell mennem tortát enni és Született feleségeket nézni! Nem mardhatok ott, nem kerülhetek megint a terhespatológiára! Saját felelősségemre hazamehettem. Hajnali 3-kor arra ébredtem, hogy mintha 5 percenként jönnének az összehúzódások. fájdalom persze sehol. 4-kor felébresztettem Józsit, mert az a biztos, de ő inkább ledőlt a kanapén, mondván nagyon korán van még és ő álmos. Kérdeztem szerinte mikor kell a kórházba menni, mondta ezt nem tudja, nekem kéne tudnom. Nekem? Miért, hány gyereket szültem eddig? Honnan is kellene tudnom. Na mindegy, az a tuti, ha bemegyünk és megnéznek. Még a fényképezőgépet is otthon hagytuk, mert ugye én most nem szülök, minek az? 5-re értünk be a klinikára. Megvizsgáltak, közölték, hogy a baba feje moderálódott így megnyetem az 1-es szülőszobát magamnak. Én lepődtem meg a legjobban, ugyanis fájni még semmim se fájt. MÉG! Azon gondolkoztam a kis szülőapartmanban míg Józsi felvette a zöld műtősruhát, hogy miek egy szülőszobába szekrény? Mármint ilyen nagy ruhásszekrény? Még most sem értem... :) És a kabátomat mot felakasszam, vagy csak gyűrjem be oda? Máris a tradícionális szülőhálóingembe bújjak (családi hagyomány, hogy évtizedek óta a család nőtagjai ebben szülnek, gondolhatjátok, hogy hogy nézhet ki, mármint milyen egy modern darab :) )Aztán mondták hívjam a szülésznőmet, mert szülök. Nem akartam még felébreszteni, olyan korán volt, e mondták, hogy gyerünk telefonálni! 6-ra megérkezett, akkor még mindig nem volt semmi bajom. Fél 7-kor burokrepesztés, na onnantól már volt bajom! Nem is nagyon emlékszem semmire, csak hogy 8 körül megérkezett a doktornő is. Végig feküdtem és ctg-n voltam, de akkor nekem ez így volt jó. Gyorstalpaló tanfolyam, hogy hogyan is kell nyomni és 3 nyomással már kint is volt. 2006. 10.12-én 4 nap túlhordás után 9:32-kor megszületett az én "koraszülött és kicsi" fiam 3850 grammal és 57 centivel. Ennyit az uh-ról! Az még szülés előtt is azt "becsülte", hogy alig 3 kiló lesz. Szülés után még egy óra varrás következett, de már az sem érdekelt! Végre megszületett Ő, akit már annyira vártunk! Nagy Marcell Tamás!