Született:
2009. 11. 26. csütörtök
SOTE II. Női Klinika 19:00
Ez a terhesség se kezdődött jobban, pedig azt hittem van remény.... Mondják, hogy terhességi vészes hányással nem sokan kerülnek kórházba. Nekem mind a két terhességem alatt kétszer is sikerült. Kísértetiesen hasonlóan alakultak a dolgok. Ugyanúgy a 11. héten kerültem be a klinikára és ugyanabba a szobába, sőt mi több, ugyanarra az ágyra a 104-es kórteremben. Egy fokkal nehezebb volt, mert az akkor két és fél éves Marci is bekísért és nagyon rossz volt, mikor ottmaradtam nélkülük. :( Viszont öröm az ürömben két új barátság kezdete! :)
Az orvosok mit sem változtak, a nővérek szintén semmit - sajnos. Megint meghallgathattam, hogy ennyi idős terhesen már nem szokás hányni - úgy látszik ez a mániájuk, de jellemző, hogy csak olyanok száját hagyja el ez a mondat, akik még sosem voltak terhesek -, ha betöltöm a 12. hetet majd jobb lesz.... Kérdem én, mitől lesz jobb, az előzőnél se lett jobb. A 12. héten haza is lettem küldve, mondván úgyse kapok semmilyen kezelést így otthon is lehetek. Ebből következett, hogy a 14. héten a mentő vitt vissza, addigra már sikerült megint 10 kilótól megszabadulnom. Úgy látszik én csak terhesen tudok fogyni. Józsinak is mondtam, hogy nem fogyózok terhesség előtt, mert akkor már terhesen nem lesz miből fogynom, márpedig én ilyenkor úgy látszik mást nem tudok..... Kaptam infúziót és még egy hét bent fekvés következett.
Szabadulásom után egész jól éreztem már magam. Szokás szerint ez sem tartott túl sokáig. A 19. héten elkaptam a fiamtól a vírusos tüdőgyulladsát. Más se hiányzott nekem. Újra ágynak estem. Antibiotikumkúra következett. A tüdőgyulladásból kilábaltam egész gyorsan, mikor torok - gége - és arcüreggyulladásom lett. Jól el voltam ezekkel a betegségekkel a 22. hétig. A vége iszonyatos fejfájás volt, el is küldtek a neurológiára, de ott csak annyit bírtak mondani, hogy persze, hogy fáj a fejem, hiszen kint 45 fok van, igyak többet. Sokat segítettek....
Aztán bölcsiszünet következett, én többé-kevésbé gyógyult voltam, úgyhogy a következő hetek már a babaruhaválogatással teltek. Megtudtuk, hogy megint kisfiú érkezik a családba - így ezzel egy időben az is nyilvánvalóvá vált, hogy lesz 3. is, bár a szülőszobán voltak kétségeim.... - tehát elkezdhettük Marcival az ő régi ruháit szétválogatni, megtervezni a babaszobát stb. Augusztusban a szoba is elkészült, Józsi csinálta, nagyon szép lett. Innentől már problémamentes voltam. Végre kicsit élvezni is tudtam a terhességet. Mászkáltam, meglátogattam a barátaimat, a volt munkahelyemet, végre kiszabadultam és még az idő is elviselhetővé vált közben. Októberben megünnepeltük Marci harmadik szülinapját. Aztán kezdtem egyre türelmetlenebb lenni és egyre kíváncsibb. Jártam szülésfelkészítőre is, mert az legalább egy biztos program volt. Kifejezetten jól éreztem ott magam. :) Nem hittem volna. Elérkezett a november és én már nagyon türelmetlen voltam. Elkezdtem ctg-re járni, az olyan nosztalgikus volt. Hirtelen felrémlettek az emlékek az előző szülésemről. Közben szegény szülésznőmet zaklattam a hülyébbnél hülyébb kérdéseimmel. Biztos ami biztos. :)
Folyton csak az foglalkoztatott, hogy:
- Hogy jutok be a kórházba nappal?
- Hogy jutok be éjjel?
- Marcival mit csinálok, ha éjjel indul be a szülés?
- Marcival mit csinálok, ha beteg és egyedül vagyok vele itthon, mikor megindul a szülés?
- Marcival mi lesz, ha bölcsiben van, de fél 6-ig nem tudjuk elhozni, mert szülök?
- Ha mentőt hívok vajon kijön-e? (Nem vicc, volt rossz tapasztalatom, mondván ők nem taxi, oldjam meg....)
- Ha kijön vajon oda visz-e, ahova én szeretném?
Aztán a 38. héten mintha valami szivárgott volna. Felhívtam a szülésznőmet, mondta menjek be, megnézzük mi az. Megnéztük, nem magzatvíz. Pár nap múlva (nov. 24-én) a doktornő is megvizsgált, szerinte Mikulásra már otthon leszek. Ennek megörültem, mert mégiscsak itthon van Marci, akinek már jelent valamit ez az ünnep és nem szerettem volna belőle kimaradni.
Nov. 26-án reggel már voltak fájásaim. Eleve volt megbeszélt időpontom, úgyhogy már csomaggal mentünk a klinikára. Zoli vitt el minket kocsival, tehát a bejutás része megoldva. Marci bölcsiben, emiatt se fáj már a fejem. Szilvi érte megy, ha esetleg szülnék. Megnyugodtam.
Megérkeztünk 11:2-kor a klinikára. Kicsit hamarabb, de ez nem volt baj, mert a kocsi csomagtartója beragadt, Józsinak és Zolinak kellett az a majdnem fél óra, míg kivarázsolták a bőröndöt az autóból. :)
12:15-kor átléptem a szülőszoba ajtaját, nem hittem volna akkor még, hogy már csak gyerekkel jövök ki onnan. :)
Megvizsgáltak, mintha szivárgott volna a magzatvíz, de akkor már nem is nézték, hogy az-e vagy sem. Ráraktak ctg-re, ami szabályos 10 perces fájásokat mutatott. Nem kellett sok idő, hogy eldőljön maradok. Szokásos 1-es szülőszoba. Hű de nosztalgikus volt.
Jól ki van találva ez, hogy az ember elfelejti a szülés fájdalmait. Na igen ám, de mikor újra ugyanott van azért az agya előveszi az emlékeket szép lassan - sajnos. Kezdtem megijedni, mert eszembe jutott - amit azért eddig is tudtam -, hogy ez fájni fog ám nagyon. :)
Az elejé még nem volt semmi gondom, a folyosón sétálgattam. Aztán megérkezett Józsi a szokásos zöld cuccban. Igazából fél 5-ig nem történt semmi. A doktornő rámnézett fél 4 körül, akkor beszéltek Józsival valamilyen harmadik gyerekről is, de ott és akkor nem volt őszínte a mosolyom. Fél 5-kor burokrepesztés következett, mert a fájásaim nem akartak erősödni. Ez használt, mert rögtön összefüggő fájásokra lettem figyelmes. Jött az a mondat, amitől féltem. Fel kell állnom, mert gyermek nagyon fent van és kell neki a gravitáció. Nehezen, de összejött. Elmentem zuhanyozni, na az nagyon jólesett. Használtam a bordásfalat és Józsit felváltva. Fél 6-kor azért eszembe jutott két fájás között, hogy Szilvi már úton van hazafelé Marcival. :)
Fél 7-kor már nagyon szenvedtem. Konkrétan halálfélelmem volt. 3/4 7-kor jött a varázsmondat: fájás bal oldalon, 5 fájás a jobb oldalon, mert még mindig nagyon fent van. Mondanom se kell, alig bírtam balra fordulni. 3 fájás után megpróbáltam alkudozni, hogy inkább megfordulnék, de nem én nyertem. A másik oldalon viszont már csak 3 fájást bírtam. Egyszercsak szedték szét az ágyat és akkor már tudtam mindjárt vége. a fájásoknál próbáltam a légzéstechnikát alkalmazni, de zerintem ezt is olyan találtaki, aki még éltében nem szült. Alkalmahatatlan! :) Két nyomásra pillanatok alatt meg is érkezett november 26-án 19:00-kor 4250 grammal és 60 centivel a 39. terhességi héten Nagy Domonkos Dániel.
Nem csoda, hogy már miden bajom volt. 177 centi vagyok, 106-os haskörfogattal mentem szülni, tehát hol volt bennem ez a hatalmas gyerek az egy rejtély! :) Viszont teljesült a vágyam, gátvédelemmel született! Csak két "szépségöltést" kaptam. Aztán jött a kétórás együttlét, megfigyelés. Domi baba nagyon ügyesen szopizott már a szülőszobán!
Úgy tűnik én csütörtökönként és teltháűznál szülök. :) Megint a patológiára kerültem - anno Marci születése után is -, de most kivételesen nem bántam.
A kórházban eltöltött napok is megérnek egy bejegyzést, de azt majd később....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése