Ez jellemezte a délelőttömet. Elhatároztam, hogy ma ha törik, ha szakad elérem az ortopédorvost. Felelőtlen egy kijelentés volt, tudhattam volna. Fél 9-kor felvették a telefont egyszer, hogy hívjam őket később, mert még nincs bent a doktor úr. Oké, hívtam őket később. Illetve csak próbálkoztam. 3 számon és 5 melléken, de semmi. Egyszer sem vették fel a telefont. Volt olyan, hogy felemelték és azzal a lendülettel le is tették. Fél 11-kor már igen dühös voltam, egy utolsó esélyt még adva a dolognak telefonáltam és maga a doktor úr fel is vette a telefont. Szerintem már unta, hogy folyton csörög. Mondtam neki, hogy mi a helyzet, és emlékezett, hogy voltunk pénteken Dévény Annánál megbeszélésen. Elmondtam, hogy ők is azt mondják, amit mindenki, hogy a gyerek meglehetősen hypotón, kezelés kell neki. Akkor feltette a szokásos: és el tud jönni a magánrendelésemre? kérdését. Nem, nem tudok! Bőven elég nekem havonta 10ezerért cipőt venni és 15 ezerért tornázni. Múltkor közölte, hogy akkor hétfőn húzzak sorszámot. Most meg kaptam időpontot! Az elsőt sajnos vissza kellett utasítanom, mert akkor pont a gasztroenterológia hotelszolgáltatásait élvezzük majd, de a másodikra nem volt mit tenni, igent kellett mondanunk. Ugyanis a másik időpont június 15-e, ami azért mókás, mert reggel megyünk a Dévényes orvoshoz fél 10-re. 11-re kéne átérnünk a Heim Pál Kórházba. Elvileg összejöhet, mert az orvosi vizsgálat csak fél óra, így kb. 1 órám lesz, hogy átérjek. Ezt intéztem délelőtt.
Aztán egyszer csak megszólalt a telefonom! A Dévény Alapítványtól hívtak, kettőkor van szabad hely! Gyorsan átgondoltam mindent, lemondani nagyon nem akartam, így közöltem, ott leszünk! Szegény Domit azonnal megebédeltettem, majd indultunk is. Reméltem, hogy útközben elalszik, hát nem így lett.
Hihetetlenül kedves emberek dolgoznak ott, nagyon család - és emberbarát hely! Pontosan kettőkor be is mentünk a terembe. Anna néni emlékezett Domira, beszélt hozzá és összeismertette egy kislánnyal, aki már régebb óta jár és láthatóan hozzászokott az ottani dolgokhoz. Domi még nem. Jött a gyógytornászunk, és el is kapta Domit. Nagyon jó fejek, nem fektetik le a gyereket, nem tépik ki a kezemből, hanem az én közreműködésemmel masszírozzák. Domi majdnem végig a nyakamat ölelte és persze közben ordított mint a sakál, a gyógytornász meg mindig ott dolgoztatta az izmokat ahol érte. Néha szólt, hogy pl. egyenesítsem ki Domit, hogy jobban hozzáférjen. Egy órán keresztül gyömöszkölték, ő meg 1 órán keresztül ordított. Néha a sírás szüneteiben elaludt. Rettenetesen fáradt volt. Szerintem a következő alkalommal már jobban viseli majd, most inkább fáradt volt, mint hisztis.
Összességében én jó élményekkel jöttem el onnan, most várjuk a következő telefont....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése