Kálváriám I. része

Hú, hol is kezdjem....?
A szülinapnál! :) Marci 7 éves lett!! Hihetetlen, hogy eltelt 7 év! Megdöbbentő, hogy az én kicsibabám, akinek a születése percről-percre él még bennem mára egy elsős kisfiú, aki fociskártyákat gyűjt, hetente megveteti a Képes Sportot és a mese helyett inkább már meccset néz a tévében.
Természetesen megint megszerveztem neki a bulit. Jöttek a régi ovistársai, és a legjobb barátja, akivel szerencsére osztálytársak lettek. Jó sokan gyűltünk össze. Készültem svédasztallal, volt sok saláta, rántott husi, fasirt, sütemények és finom torta, amit kivételesen nem én sütöttem.
Szerettem volna feltenni képeket a szülinapról, de nem engedi a rendszer. Már 2 napja próbálkozom vele, de nem megy. :( Itt azért vannak képek!
A buli nagyon jól sikerült, jól éreztük magunkat. Örültem, hogy szinte minden meghívott el tudott jönni.

Másnap tartottuk a családi bulit. Illetve tartottuk volna.... Reggel ébredés után elkezdett fájni a derekam. Nagyon. Vettem be gyógyszert, de csak görcsölt a vesém magasságában. Azért elkezdtem készülődni. Józsi kiment a mamáékért a vonathoz, én meg addig itthon feküdtem. Még nem is volt annyira elviselhetetlen a fájdalom, kicsi időre el is múlt, pont mire jöttek a mamáék. Gyorsan leszaladtam Józsi tortájáért. Mert az ő születésnapját is ünnepeltük. Mire visszaértem már megint fájt, annyira, hogy be kellett mennem a szobába lefeküdni. Egyre jobban görcsölt, így felhívtam Rienéket, hogy ha még nem indultak el hát ne is jöjjenek, mert buli lefújva. Katiék már úton voltak, de neki kifejezetten örültem.
Annyira fájt, hogy már sírtam. Józsi kihívta az ügyeletet, akik kb. 2 óra múlva meg is érkeztek. Közölték, szerintük vesekő, kaptam algopyrin-nospa-cerucal szurit. Kértük őket, hogy hagyjanak ott gyógyszert, ha nem múlna a fájdalom. Mivel Kati ápolónő ezért beleegyeztek, hagytak itt ampullát.
Egy kis időre elmúlt a fájdalom. 
Közben kint a nappaliban buliztak, ünnepelték Marcit. Mama hozott minden gyereknek kis tortát, Kati is hozott tortát. Befutott Szilvi - vele nem is találkoztam, mert a fájdalomtól összegörnyedve ültem a wc-ben a földön. Csak ott és úgy volt jó - aztán jött Józsi tesója Zoli is. Tehát kint ettek, ittak, mulatoztak. Egy kis idő múlva egyszer csak jobban lettem. Még aludtam is egy keveset. Addigra a mamáék már elmentek. Kimentem a nappaliba, kicsit enni is sikerült. Mivel nekem van itthon mindenféle kórházi felszerelésem adódott, hogy bekötünk a Katival egy infúziót. Tehát kaptam tőle egy branült, és egy algo-nospa-cerucal infúziót estére. Marha jól nézett ki a lámpára akasztott infúzió. 

Este sikerült elaludni, már örültem, hogy vége, ennyi volt.
Tévedtem. Reggel kezdődött az egész elölről. Gyorsan lefolyattam magamnak egy infúziót, de semmit sem ért. Hívtuk az ügyeletet, ami vicces volt, mert hogy vallod be nekik, hogy magadat infundáltad otthon? Józsi hívta a mentőket, de az ügyeletre kapcsoltak, ahol mondta a nő, hogy kijön, de csak injekciót tud adni. Itt kénytelen voltam megmondani, hogy vénásan már bennem a gyógyszer. Kis hazugsá megengedettnek bizonyult, azt mondtam Kati adta. Mégiscsak jobban hangzik, mint az, hogy én magamnak. Közölték, akkor nem tudnak mit tenni, mivel vénásan már bennem a gyógyszer nem tehetnek mást, sétáljak be az urológiára, mert tuti vesekövem van. Haha, sétáljak be, lábra sem tudok állni. Felhívtam a barátnőmet, hogy jöjjön már át vigyázni Bibire, mert Józsi elkísérne az urológiára. Azonnal jött! Hamar kiderült, hogy esélyem sincs eljutni az urológiára. Újra hívtuk a mentőt, de most Ani beszélt velük. Nem volt se finom, se nőies, de elérte, hogy kijöjjenek. 
Azt beszéltük meg, hogy Józsi itthon marad Bibivel, Ani meg bekísér a kórházba. A mentőben a fájdalomtól majdnem elájultam. 
Amikor odaértünk a sürgősségin leültettek. Mondanom sem kell, nem bírtam ülni. Nagyon fájt. Ani megkérdezte, hogy mivel a mentő hozott nem lehetne-e, hogy valahova lefektetnek, mire a válasz az volt, hogy várjunk a sorunkra, még csak most jöttünk... Már zokogtam a fájdalomtól, közel voltam az ájuláshoz, mikor Ani majdnem rájuk borította az asztalt. 5 perc se kellett és bent voltam. Nagy szerencse, hogy ő jött velem. Bent rögtön kaptam infúziót, 1 óra múlva lett kicsit jobb. 
Kiírtak ultrahangra, hogy megnézzék, tényleg vesekő-e? Felvittek, nézte a nő, de a vesémnél semmilyen eltérés nem volt. Nem volt sem tágulat, sem kő, semmi. Átküldtek a röntgenbe, de ott sem láttak semmit. Volt vérvétel és vizeletvizsgálat, az sem igazolta a vesekövet. Végül felküldtek az urológiára, ahol közölte az urológus, hogy bár sem a vérképem, sem a vizeletem, sem az uh, sem a rtg nem igazolja, de tutira vesekövem van. Ennyi. Kaptam voltarent és elengedtek este 6-kor utamra, boldoguljak ahogy tudok. Ez volt október 14-én.

A következő 2 hét a gyakorlatról szólt. Annak majd szentelek egy külön bejegyzést, mindenesetre eléggé el voltam foglalva, naponta-kétnaponta voltam a szülőszobán. Erről bővebben írok majd később.

Október 31-én éjjel egykor arra ébredtem, hogy megint fáj a derekam. Furcsa érzés, tudtam, hogy kezdődik, ez megint az lesz. Borzasztóan fájt már kettőkor. Halálfélelmem volt, hánytam és sírtam a fájdalomtól. 4-kor felkeltettem Józsit, hogy már nem bírom tovább, hívja az ügyeletet. Beültem egy kád forró vízbe, ott egy kicsit jobb volt. Fél 6-kor ért ki az ügyelet, vénásan azonnal megkaptam az algo-nospa-cerucal szurimat. Jó fejek voltak, megírták a mentős lapot, ha nem javulna az állapotom akkor nem jönnek megint, hívjuk a mentőket. Sajnos így lett. Hívtuk őket, mert kicsit sem lettem jobban. Álmos voltam, fáradt, hánytam a fájdalomtól. 
Kijött a mentő - több, mint 2 órát vártunk rá - majd közölték, hogy menjek le. Mondtuk negatív, jöjjenek fel, mert nem bírok lemenni. Feljöttek. A kocsi üres volt, nem is értem, hogy miért nem volt ez tök alap, hogy feljönnek? 
Bevittek megint a sürgősségire. Amin meglepődtem, hogy azonnal behívtak. Szúrtak branült - most nem volt :D - vettek csomó vért, majd kikérdeztek. Elmondtam az előző esetet, megint megállapította az ember, hogy ez biza tuti vesekő. Kaptam infúziót és fájdalomcsillapítót, de nem nagyon akart hatni. Közben felvittek megint uh-ra és rtg-re. Uh-n nem láttak eltérést a vesémnél, de a kismedencémben láttak "valami nem odavaló meszes képletet", nem tudják mi az, szerintük kéne egy CT. 
Mivel urológus közölte ez nem vesekő, ezért elküldtek a nőgyógyászatra, de ő is javasolta a CT-t. 
Nőgyógyászati uh-n közölte a nő, hogy minden rendben van, a vizsgálat után meg a fickó, hogy nem nőgyógyászati probléma. És ezt itt jegezzétek nagyon meg, később még elő jön! Szerintük vesekő, még egyszer hangsúlyozta, nem nőgyógyászati!
Visszaküldtek a sürgősségire. Folyamatosan fájt, sírtam, beszélni sem tudtam. Kértem fájdalomcsillapítót, de süket fülekre találtam. Végül kaptam valami morfin származékot, attól egy órát talán tudtam aludni. Aztán közölték este 7-kor, hogy agyő, mehetek haza. Kérdeztem, hogy CT nem lesz? A válasz az volt, hogy akut betegellátásban nem csinálnak CT-t... Menjek haza, aztán majd el a háziorvoshoz és majd a háziorvos beutal CT-re, nem úgy van ám, hogy csak úgy én mehetek bármikor. Mivel nem vagyok életveszélyben és nem tudják mi a bajom ezért osztályra sem tudnak rakni, mert hova, ezért menjek haza. Vagy megoldom, hogy értem jöjjenek, vagy 6 órát kell várnom betegszállítóra. Persze ha fizetek akkor jön az hamarabb is....
Még szerencse, hogy vannak barátaim! 
Hazahoztak, itthon vettem be gyógyszert és aludtam. Már hulla fáradt voltam. A görcsös fájdalom a derekamnál múlt, de lent a petefészkem környékén és a húgyhólyagom táján nagyon fájt. 
Másnap - nov. 1-jén - csak feküdtem egész nap. 2-án mennem kellett volna gyakorlatra, de nem bírtam. Csak feküdtem. Így volt ez egész hétvégén.

November 3-án vasárnap megünnepeltük Bibit. Józsi sütött neki tortát, megkapta az ajándékait, de én még mindig csak feküdni tudtam, mert annyira görcsöltem. De legalább már nem hánytam, igaz nem is ettem 31-e óta semmit. 

November 4-én (Bibi szülinapja) valami hirtelen felindulásból úgy gondoltam, hogy bemegyek a Klinikára. Felhívtam egy barátnőmet és kérdeztem, hogy bent van-e a doktornő, akihez néha kérdéseket szoktam intézni? Mondta igen, ki van írva. Elkészültem, elindultam. Már az első emeleten voltam, mikor látom, hogy több nem fogadott hívásom van. Doktornő beteg. Ott álltam és azon gondolkoztam visszaforduljak, vagy menjek. Mentem. Hatalmas szerencsémre. Kértem, hogy keressen valakit mire beérek, mert valami nagyon nem jó. 
Bebuszoztam. Megkerestem a barátnőmet, majd ő elvitt a másik doktornőhöz. Nagyon örültem, hogy ő bent volt, már ismertük egymást. Azonnal felvette az előzményeket. Megvizsgált és mondta, hogy már tapintásra sem stimmel valami (de hiszen mint tudjuk megállapították a másik kórházban, hogy nincs nőgyógyászati problémám!) Elmentünk az ultrahangba, meg kaptam papírokat a laborba. 
Az uh-n már látszott, hogy valami nagyon nem oké. Egy kb. 10 cm-s valami" van a méhem mellett, de hogy mi ez azt egyelőre még nem tudják. Egy biztos, az oda nem való! 
Felmentem vérvételre, ott már sírtam. Sírtam, mert a lányom első szülinapja volt, amin én nem lehetek vele. Tudom, hogy ő ezt még nem érti, de nekem fájt nagyon. És nem tudtam, hogy mi bajom van, sőt, senki sem tudta, hogy mi bajom van, ezért féltem nagyon. Féltem, hogy nem lehetek a lányommal az első születésnapján és féltem, hogy a másodikon esetleg már nem lehetek vele, hiszen ki tudja mi az a csomó bennem?
Mindenki próbált vigasztalni, de vigasztalhatatlan voltam. 
A vérvétel után volt még egy uh, de még nem lettünk okosabbak. Átküldtek a transzplantációs klinikára - ott van a sebészet - mert el kellett dönteni, hogy sebészeti, vagy nőgyógyászati az eset? 
Mindenesetre a doktornő közölte, haza biztos nem megyek. Ha a sebészeten végeztem menjek vissza és felvesz osztályra. 
Átmentem a sebészetre. Ott azonnal behívtak, nézegették a leletemet. Addigra megérkezett a crp-m (gyulladás kimutatása vérből) eredménye. Kb. 0-5 között normális, van ahol 10-ig elfogadott. Nekem 103 volt! 
Azonnal elküldtek ott is uh-ra és rtg-be. A rtg-ben gyorsan végeztem, az uh már tovább tartott. Egy nagy teremben feküdtem egy hideg asztalon félhomályban. Félelmetes volt! Az ultrahangos nő viszont nagyon kedves! Nézegette, hogy mi lehet az a "valami", de nem nagyon jöttek rá. Attól féltek, ha levegő van benne, akkor valamelyik belső szervem perforált. Ez volt szerintük a legrosszabb verzió. 
Közölték, hogy kell egy CT. Ők csinálnak akut orvosi llátásban is és nem értették, hogy a másik kórház miért nem csinálta meg? Hiszen ha kell akkor használni kell!
Átkísértek, nagyon féltem, remegtem. 
Bent egy kedves tetovált fiú szúrt egy branült. Reszkettem. Végig velem volt, mondta mi történik, beszélt, bátorított, megfogta a kezem. Kb. 10 percig tartott a vizsgálat - kontrasztanyagos ct volt.
Mosolyogva jött ki az ultrahangos doktornő és közölte nincs benne levegő, így nem perforált a bél, ahogy először gondolták. Megszületett a diagnózis, rájöttek mi bajom van! Dermoid ciszta!
Mivel akut sebészeti ellátást akkor ott nem igényelt, így visszaküldtek a nőgyógyászatra. 
Visszaérve hívtam a doktornőt, aki fel akart venni az osztályra, de nem volt hely. Azonnal kaptam antibiotikumot. 
Hazaengedtek, de másnap reggel csomaggal a felvételen kellett jelentkeznem. 
Innen folytatom.....

Visszatérés

Rég írtam, rég volt energiám gép elé ülni. Van mit pótolni. Lassan jövök, és elmesélek mindent.
Valószínűleg egy bejegyzésben lesz Marci 7. szülinapja, Bibi első szülinapja és az én műtétem, mert sajnos gyorsan és hirtelen történt minden. Elkezdem írni, majd jövök, ha kész!

Vidámpark - avagy minek iszik, aki nem bírja?!

Na, szóval történt az, hogy vettünk Vidámpark kuponokat még júliusban, hogy mielőtt bezárna még elmehessünk. A gyerekek még sosem voltak a budapestiben, csak a debreceniben. Józsi is és én is kb. 20 éve nem voltunk. Így elhatároztuk, hogy - mintegy megünnepelve, hogy milyen ügyesen kezdték a sulit meg az ovit - elmegyünk. 
Ma volt a napja. Emlékeim még voltak róla, bár nagyon nem ilyenek. Azért 20 év az 20 év na! És az is más, ha én vagyok a gyerek és az is, ha nekem vannak gyerekeim!
Fél 11 körül kiértünk a Vidámparkba. Eszméletlen sor állt - mint később megtudtam 10-13 között 3500 ember ment be! - de hősiesen vártunk. Kb. 20 per után be is jutottunk, kezdődhet a móka, gondoltam én!
Én, aki klausztrofóbiás és kegyetlenül tériszonyos lett az utóbbi 20 évben. Mint kiderült nekem még a gyerekvidámpark is komoly kihívást jelentett. Rém kínos, mikor te sírva "vigadsz", miközben az 5 éves valóban jól érzi magát és a szeme sem rezdül. Én meg majdnem sírok, de erre később.

Na bejutottunk. Első utunk a dodgemhez vezetett. Itt még nem is volt sor. Első körben én mentem Marcival, másodikban Józsi ment Domival. Tök jó volt, nagyon élvezték! Ez a felnőtt dodgem, ezt nem vezethették, de volt gyerek is, az volt igazán az ő pályájuk. 
A biztonságra mindenhol nagyon ügyeltek. Már itt is látszott, nagyon betartották, hogy pl. 10 éves korig csak felnőtt vezethet, gyereknek volt biztonsági öv...

Dodgem után a körhintához mentünk. Emlékszem, imádtam a lovon ülni, Marcinak is javasoltam, de nem akart. Domi sem. Én igen, de az baromi hülyén nézett volna ki, így beültünk a hintóba. Mindegy, ott még úgysem ültem. 
Innen mentünk a kis dodgemhez, amit már ők is vezethettek egyedül. zt élvezték a legjobban, többször is sorba kellett állnunk. Taktikát váltottunk, amíg ők dodgemeztek, én már beálltam a Barlangvasút sorába.

Gondoltam de jó lesz, gyerekként is élveztem, János vitéz meg minden! Én ide bemegyek. Arra nem gondoltam - illetve igen, de reméltem nem jön elő - hogy klausztrofóbiás vagyok, de nagyon. A barlang bejáratánál még nem volt gondom, beszálltunk a nagy sárkányba, majd elindultunk befelé, a barlang gyomrába. Ők hallgatták a mesét, élvezték nagyon, én meg lélegzetvisszafojtva próbáltam nem pánikolni és csak valami szépre gondolni. Hát nem Kukorica Jancsi volt az, alig vártam, hogy kijussunk végre!

Mondjuk én úgy emlékeztem, hogy elmondják az egészet, az marha nagy csalódás volt, hogy kb. minden 4-5. versszakot mondja csak. 

 Innen a Kukacvonathoz mentünk. Gondoltam ez a nekem való, gyerekhullámvasút! Hogy én mekkorát tévedtem! Felültünk a fiúkkal, Domi velem, Marci mögénk. És indult a kukac. Aha, az alagútba felfelé, majd ki a semmiba - irtó magasnak tűnt, oldalt semmi - aztán bedől, hullámzik, gyorsít és mindezt 2x! Marci elkezdett sírni, hogy ez nem jó. Szívem szerint én is ezt csináltam volna, amikor fent kiment a semmibe majdnem elsírtam magam. Iszonyatosan szorítottam Domit, aki csak röhögött és sikítozott. Aztán Marci a második körre jobban lett, már nem akart kiszállni és elkezdte élvezni, én meg alig vártam, hogy vége legyen, nagyon utáltam. Előttem egy kb. 8-10 éves forma gyerek ült, mögöttünk olyan 4 évesek, mindegyik élvezte, csak engem vert ki a víz.

Mikor végeztünk messziről megcsodáltam a sok felnőtt játékot és rájöttem ez nem az én világom. Kitaláltam, hogy Józsinak is legyen már jó, menjünk a Hullámvasúthoz. Marci közölte, ő oda nem, mondtam ne aggódjon, én sem! Domi viszont mondta, hogy ő igen és felmegy apával. Gondoltam miért ne, hiszen max. 40 km/h a gyorsasága és a kukacot is csak ő élvezte.  Fel is mentek. Aztán fent kiderült, hogy ezt a Hullámvasútat már közel sem szereti annyira, pont úgy viselkedett, mint én 27 évvel ezelőtt. Nem kell részleteznem... De azért hős volt, ő legalább nem próbált meg kiszállni, mint én anno. Azért Józsinak sem volt őszinte a mosolya, mikor lejött. Én nézni se bírtam. 

 Addig beálltunk a Mesecsónak sorába. Röpke 40 perc, és már be is jutottunk.

 Itt jött a második gondom: már megint a klausztrofóbia. Beültünk a csónakba, elindultunk. Dominak sem tetszett annyira, de Marcinak nagyon. Domival egymás kezét szorítottuk - inkább én az övét, de nagyon - Marci meg mindig mondta elöl, hogy milyen meserészlet jön. Én meg csak arra bírtam gondolni, hogy a barlang szűk, alattunk víz, fejem felett barlang és hullámvasút, és tuti most lesz egy földrengés, vagy összeomlik a barlang és mind meghalunk. Próbáltam leplezni félelmemet, de ez a 2 perc igen hosszú óráknak tűnt!

 Innen elmentünk a lézerdodgemhez. Az nagyon nagy poén, nem csak dodgem, hanem pontokat kell gyűjteni, csapat van. Józsi bement Domival, addig mi is beálltunk a sorba, majd mi mentünk Marcival. Nyertünk! :) A zöld jeleken kellett áthajtani, én vezettem, Marci navigált, jó párost alkottunk. 

Onnan elmentünk gyerekkori kedvencemhez, a Kanyargóhoz. (Meglepően sok dolognál gondoltam azt, hogy én ezt gyerekként szerettem...) Ezt valóban! Domit is rábeszéltem, a Hullámvasút-sokkon már túl volt, bevállalta. Megjegyzem ő volt a legbevállalósabb! Itt is legalább 20 perc sorban állás, de megérte, ezt tényleg szerettük! :)

Az Óriáskerék rémálom volt mind a négyünknek, így csak a tövéből csodáltuk meg. Számomra már az is bátor és vakmerő, aki ezt választja. Nem is beszélek a T-rex-ről, a Flying circus-ról, Ikaruszról... stb. És én még azt gondoltam, hogy a Break Dance-t majd kipróbálom. MUHAHAHAHAHA!!!

 Na Bibire megint egy szavam sem lehet, tulajdonképpen észre sem vettük, hogy ott van. Végig csendben ül a kocsiban, általában nézelődött vagy aludt. Amikor ébren volt evett, mindig volt valami a kezében. Csendesen tűrte az egész napot. Tündérlány!

 Ezek után átmentünk Dzsungel Mese Parkba. Gondoltam, végre megérkeztem arra a helyre, ami nekem való! Első körben a körhintára ültek, autók mentek körbe-körbe. Szuper és nem is veszélyes. Végre 5 percig nem izgultam! Ez a Vidámpark állati stresszes hely nekem! :D

 Józsi közölte, olyan jól néz ki a hajó! Mondom aha, én is kinéztem, nem tűnik veszélyesnek, kicsikkel van tele, ez egy kisvidámpark, felülök a gyerekekkel. Mondtam, középre ülünk, biztos ami biztos. jól tettük. Elindult a hajó, elkezdett pörögni, forogni, Domi sikított, Marci meg ordított, hogy fél és szédül. De a legrosszabbul akkor is én voltam, mert ők elbújtak, én meg őket fogtam. Tériszony a köbön, szorítom őket, kapaszkodunk, izzadok, szédülök, mások meg hátradőlve élvezik. KISGYEREKEK IS!!!! Ott nem sírt senki, csak mi hárman! Össze-vissza tekergett, kanyargott, pörgött, forgott... Csak lefelé néztem és vártam, nagyon vártam a végét! Hősként szálltunk ki! Pedig nem is néz ki vészesnek. Amíg rá nem ül egy tériszonyos!

 Levezetésképpen beültettük őket a sárkányvonatba. De az is úgy indult el, mintha ki akarná őket lőni. :D Ezt nagyon élvezték. Én itt pihentem ki a hajót.

 Közben találtunk még olyan játékot, ahol biztonságban voltak, mi meg kicsit leülhettünk.

 Szegény Bibi itt került ki először a kocsiból, pedig volt már vagy 5 óra.

 A tűzoltós játék jó volt, Domi vezette a tűzoltóautót, Józsi és Marci pedig tüzet oltottak. Mondtam nem vagyok hajlandó felülni/állni még valamire, ami bármelyik irányba is megmozdul.

 Aztán jött a Csodabringa! Kérdezem a csajtól, hogy ez ugye csak akkor megy fel, ha tekerjük? Ha nem tekerjük akkor csak megyünk körbe-körbe?

Ííííígen, jött a válasz. 

Szuper, akkor felülünk. Marci kérte, hogy ne tekerjük, nem akar repülni, mondom oké, akkor már ketten vagyunk, csak megyünk körbe. Így is történt, körbe mentünk, nem tekertük, akar a franc az egekig emelkedni már megint. Majd egyszer csak önálló életre kelta bringánk és felröptetett minket a magasba. Marci sikított, hogy nem jó és szálljunk le, mondtam nekem sem, de ha már így alakult akkor kapaszkodjunk erősen és várjuk a végét.Így veszettül kapaszkodva vártuk, hogy leszálljunk az égből. A végén a csajnak még megköszöntem....

 Nyugtatásképp - nekem - még elmentünk a kisdodgemhez, ott még mentek pár kört, majd még egyszer a körhintához. Most Józsival ültek fel, megint a hintó és nem a lovak. 

 Mindeközben Bibi békésen szundított.

 Ezt még nézni is rossz volt!!! Megjegyzem kisgyerekek is ültek benne. Nem is értem! A végén volt aki épp hogy kibírta, hogy leérjen, aztán volt rohanás. :D Van ember aki ezt bevállalja kényszerítés nélkül. Ez volt számomra a megdöbbentő. :D

Elmentünk a Tükörútvesztőbe, esküszöm erre nem is emlékeztem! Marci, Domi és Józsi bementek, majd Marcival én is. Jól megvezetett a gyerek, azt mondta könnyű és emlékszik, de keringtünk egy darabig körbe-körbe. :D

A túra végére maradt az Elvarázsolt kastély. Csak ketten mentünk be Marcival, mert Domi már nagyon elfáradt. Ezt nagyon élvezte! Mindent kipróbáltunk, bár a hangeffektektől nagyon félt. Nem csodálom, én is megijedtem volna. Nagyon ügyesen végig ment, a Hordónál volt kisebb galiba, meg kellett a srácnak állítani, mert Marci nem tudott nekiindulni. Aztán mikor bent volt már rendben ment. 

Amúgy a személyzet - szerintem diákok mind - nagyon ügyeltek a biztonságra, semmi nem indulhatott úgy el, hogy ne ellenőrizték volna egyesével, hogy minden biztonsági öv be van-e kapcsolva, mindenki ott ül, ahol kell - pl. volt, hogy helyet kellett cserélni a gyerekkel - amíg ki nem mentek addig más nem mehetett be... stb. Tehát abszolút biztonságba érezhettük volna magunkat. :D

Nyitástól-zárásig kint voltunk, végig játszottuk az egész napot. A fóbiáim ellenére örülök, hogy kint voltunk és meg tudtam még nekik mutatni A Vidámparkot! A Vidámparkot, melyhez annyi gyerekkori emlék köt. Akármire felültem, biztos végigfutott az agyamon, mikor kisgyerekként - papával nagyon sokszor - voltunk a Vidámparkban. Kár, hogy bezár. Sajnálom, nagyon sajnálom... :(

Új barátnőm: Candy!

Amikor anno lakást néztünk, nekem fontos volt, hogy legyen benne mosogatógép. Volt is, csak mire beköltöztünk a tulaj meggondolta magát, és elvitte. Nem baj, majd lesz. És nem lett.
Múlt héten "bekattantam". Elegem lett, hogy a konyha folyton úgy néz ki, ahogy, hogy másból sem állna a nap, csak mosogatásból, mert már öten vagyunk, rengeteg a mosogatni való, nem férünk a pulton, nem fér a mosogatóba. És nem mellesleg utálok is mosogatni. Józsi is, de ő még mindig többször csinálja, mint én. Egyszerűen sztrájkoltam az örökös mosogatás ellen. 
Egy hétfői napon hazajöttem és közöltem, nekem mosogatógép KELL!!!!! ELÉG! Elkezdtem keresni a neten, kutattam, tanulmányoztam, összehasonlítottam, telefonáltam, érdeklődtem, majd összegeztem. Amit kinéztem az mindent tudott amit szerettem volna, a bajom csak a márkájával volt, számomra ismeretlen. De pont olyan volt, amilyet kerestem. 
Szerdán lementem a Tescoba vásárolni, gondoltam megnézem a mosogatógépeket. 2 fajta volt, abból az egyik Ő! Amit kinéztem a neten. Az eladósrác nagyon segítőkész volt, modta neki is ilyen van, elmondta az előnyeit, hátrányait, mit tud, mit nem. Megkérdeztem, hogy levehető-e a teteje, mert nekem csak úgy fér be, ha leveszem. Szerinte igen! Kolléganője szerint nem. Leszedtük az állványról, nézegeti. Mondom nekik, hogy felhívtam egy műszaki boltot, ahol azt mondták levehető. Nő köti az ebet a karóhoz, hogy biztosan nem vehető le. Ketten mondjuk, hogy de, tuti, ő állítja nem. Előkerül egy csavarhúzó és a Tesco közepén darabokra szedtük a gépet. Mi nyertünk, levehető volt!
Azonnal kértem!!!! Papírok elintézve, modogatógép az enyém!!!! 
Vasárnap szállították házhoz. Úgy vártam a szállítókat, mint kisgyerek a Mikulást. Egész nap az ablakban lógtam. Aztán egyszer csak megérkezett! A konyhát már előző nap kicsit átpakoltuk, rendeztük, takarítottuk. Aztán betettük a helyére, pont be is fért. Már rutinosan kaptam le a tetejét.
Azóta felszabadultam, hihetetlen, hogy mennyi terhet levett a vállamról. Nem is tűnt fel, hogy ennyi időt vesz el az ember életéből a mosogatás. Azóta szinte patyolat tisztaság és rend uralkodik a konyhában. Hogy ezt miért nem léptük meg előbb?

Marci az 1/d-ben, Domi pedig a Süniben

Ez a nap is eljött! Vasárnapig olyan távolinak tűnt, amikor pakoltam össze a táskát, akkor kezdett realizálódni, hogy igen, az én kisfiam iskolás lett! A mégkisebb pedig óvodás!
Borzasztóan izgultam, sokkal jobban, mint ők. 
Beállítottam az órát fél 7-re, fél 7 előtt 1 perccel kipattant a szemem. Kirohantam, csináltam kakaót, elpakoltam a tízórait, majd felébresztettem Marcit. 
A gyerekleosztás az volt, hogy én viszem Marcit a suliba, Józsi pedig Domit az oviba, majd az évnyitó után megyek és leváltom, aztán Józsi hazamehet Bibivel. 
Így hát Marcival el is indultunk az iskolába valamivel 7 után. Negyed 8-ra szerettem volna beérni, hogy lepakolhassunk. A suli szerencsére nagyon közel van, Ez majdnem a házunknál készült és a végében a zöld épület az iskola. 
Büszkén vitte a Keresztanyukájától kapott iskolatáskát a hátán. 
7 óra 10 percre odaértünk. Aztán koppantunk nagyot, közölte a portásnéni, hogy hogy vagy bemegy a gyerek az ügyeletbe, vagy kimegyünk, mert itt most szülő nem tartózkodhat. 
Kimentünk. Fáztunk. Jött az alsós igazgató, nem is értette, hogy miért vagyunk kint? 
Marci egyre közelebb állt hozzám, egyre jobban bújt, egyre könnyesebb volt a szeme. Már a sírás határán volt, de sikerült rá hatnom, így nem törött el a mécses.
Közben jött a többi szülő is, együtt vártuk a nagy kapunyitást. 
Fél 8-kor bemehettünk a terembe. A tankönyvcsomagok az asztalra név szerint ki voltak készítve, mindenkinek meg kellett keresnie a sajátját, majd oda leülni. 
Itt is féltem kicsit, mert Bercivel egymás mellé szerettek volna ülni, de a könyvcsomagok külön padra voltak téve. Marci az első padba ült. Egy kislány ült mellette, szintén sírásra görbült a szája. Erre Marci kihúzta magát! :)Leadtuk a rajz - és technikadobozt, üzenőfüzeteket beszedték, tankönyveket kibontottuk és leellenőriztük. Kiderült, hogy év végén csak az olvasókönyvet és az énekkönyvet kell visszaadni, a többit megtarthatjuk. 

A tanítónő nagyon kedves, fiatal, Marcinak szimpatikus és ez a lényeg. A napközis tanárnénivel most találkoztunk először, ő is aranyos volt, ő tanítja majd a magyart. 
Elrendezés után párokat kellett alkotniuk - mindenkin átgázolva kereste egymást Marci és Berci - és úgy vonultak a tornaterembe az évnyitóra. 

Az órarend gyereknyelven :)

 A műsor aranyos volt, a 2. osztályosok készültek egy kis iskolaváró egyveleggel. Nagyon erősen kellett tartanom magam, hogy ne sírjak. :)
Amikor vége lett, akkor kézenfogva vissza kellett vonulniuk a tanárnénikkel az osztályba.

9-kor lett vége, én meg rohantam Domihoz az oviba, mert neki is az első napja volt. Hiába ismerte az óvónéniket, hiába ismerte az összes gyereket, hiába voltak ott a bölcsis csoporttársai, mire beértek már nem vagánykodott, inkább sírt egy kicsit. 
Amikor odaértem hazaküldtem Józsit Bibivel, én meg megálltam a csoportszoba ajtajában. Direkt nem akartam bemenni, mert Domi jobban szereti, ha nem lát. Ha lát nem érti, hogy miért nem megyünk haza?
Játszott, majd jött Kati hozzám beszélgetni. Aztán kimentünk az udvarra, ott is jól érezte magát, olyannyira, hogy én be is mentem Katival az aulába és mivel a laptop nálam volt, felvettem a tárgyaimat. Aztán 11-kor mondták, hogy menjek nyugodtan haza, fél egyre érjek vissza érte. Így hazajöttem ebédelni, majd vissza Domiért. Szépen ebédelt, nagyon jó kedve volt. Azt mondta holnap is menjünk és akkor ott is alszik. Ez így is lesz, remélem problémamentesen elalszik. :)
Elmentünk Marciért egyre, gyerek sehol nem volt. Elkezdtem összepakolni a cuccait, mikor azt vettem észre, hogy nem is az ő cuccait pakolom. :D Addigra már átültették Berci mellé. 
Éppen ebédeltek, így volt időm összeszedni a könyveit, ünneplőt. Aztán megérkeztek, az első szava az volt, hogy ANYA, NAGYON JÓ VOLT!!!!!
Alig győzték mondani Bercivel az élményeiket. Örülök, hogy ennyire pozitív volt neki az első nap. Már várja a holnapot, hogy megint menjünk. Bepakoltuk a táskáját, tízórai a dobozában, ruhája kikészítve. 
Kezdődik.....

Nyaralás 2013 augusztus!

Előre bocsájtom, hogy hosszú leszek és lesz vagy 170 kép az alábbi bejegyzésben, kérlek ennek tudatában folytasd. :)
És még így is kevés, 1500 képet csináltam a 10 nap alatt, de volt is miről.

Az egész úgy kezdődött, hogy meg volt beszélve Józsi nagynénjével - övék a lovasi ház - hogy 17-én szombaton megyünk. Józsi 16-tól volt szabin. 14-én és 15-én még dolgozott. A bérlete meg 16-án 8:00-kor járt le. Viccből mondtam, hogy akkor miért nem megyünk 16-án reggel 8-kor? Aztán rájöttünk, hogy ez nem is vicces, miért nem??? Gyorsan telefonáltunk és rábólintottak, így 1 napom volt összepakolni mindent. Pedig még vásárolni is kellett volna, sok minden hiányzott.
Gyorsan összecsomagoltam és 16-án pénteken reggel 8-kor már a Katica nevezetű vonaton ültünk. Kényelmes, légkondis, babakocsis vonat. Izgalmas volt odaérni, mert itthon hagytuk a hűtőtáskát meg a kaját, ezért a buszmegállóból Józsi visszafordult érte, közben busz elment. A vonat fél 9-kor indult, mi meg negyed 8-kor még otthon. Nem is értem, hogy aztán hogy jutottunk ki olyan gyorsan!
Az út gyorsan eltelt, Bibi szinte végig aludta.
Balatonfüreden szálltunk le, ott már vártak ránk. 40 perc múlva pedig indult a busz lovasra.
Lovas Bfüredtől kb. 15 perc busszal és a ház előtt áll meg.
Finom ebéddel vártak minket, amit a hátsó teraszon fogyasztottunk el. A kilátás pazar, szőlőhegy és a Balaton! A Balaton a fények miatt nem látszik a fák mögött a képen. :)
Első napra nem terveztünk semmit, nem mentünk sehova. Bibi a babakocsiban délután aludt, fiúkkal meg játszottunk a kertben. Kipakoltunk, átrendeztük a lakást, hogy elférjünk. Józsi aludt az emeleten a fiúkkal, én pedig lent Abigéllel. Ez volt a legegyszerűbb.
Tavaly előtt otthagytunk egy csomó játékot, így azt nem kellett vinni szerencsére.

 Bibi természetesen velünk ebédelt, semmiből nem maradt ki. Gyakorlatilag mindent evett amit mi. Itt éppen sült csirkecombot és krumplit.

Játék a kertben

Nagyon büszke voltam rá, mert új környezet ide vagy oda, őt ez nem viselte meg. Este volt egy kis sírás a lefekvésnél, de beálltam az ajtóba és hangosan beszéltem, így ő is befordult és elaludt. Másnap már az is elég volt, hogy nyitva hagytam az ajtót és hallotta a hangom. Összetoltunk 2 ágyat, ő belül aludt, én kívül.

 Szombat: 

30 fokra és napsütésre ébredtünk. Nagyon örültünk, hogy nem vártuk meg azt a napot az utazással. Szépen megreggeliztünk, összecsomagoltunk és mentünk a buszhoz. A busz 10:50-kor volt a ház előtt, így lehetett tervezni. Nyugodtan készülődni, összepakolni.

 Pont 11-kor - Mert nem mentünk be teljesen a buszállomásra - leszálltunk a buszról és 2 perc alatt már a Balaton partján voltunk.

 Elindultunk a strandra, ami jó 1,5-2 km séta volt, de végig a Tagore sétányon és a Borok utcáján, így nem is tűnt olyan soknak. Szép helyen sétálni jó! :)

 Marci szerint ők a fejünk felett mászkáló bácsik.

A Kisfaludy strandra járunk, nagyon szeretjük. A partja finom homokos mindenhol, van kialakított gyerekrész, de ha valaki úszni szeretne sem kell hosszan begyalogolnia a vízbe. A bója mögött meg a víz valami csodálatos. Ahol nem verik fel a sok iszapot le lehet látni a vízben bármeddig. Úszás közben mikor leálltam a víz alatt láttam a lábam. Már majdnem "tengerfíling" volt! Árnyék nem sok van, de mi sem sokat tartózkodtunk kint. Napról napra kevesebb cuccot vittünk.

 Bibi nagyon élvezte a vizet! Imádta a Balatont! Ő is egész nap a vízben volt. Szerencsére pont jó volt a hőmérséklete, kellemes 25-26 fok. Lubickolt, sikongatott, csapkodott és ha megpróbáltam kivinni sírva fakadt.

 Itt MÉG nem élvezte annyira a vizet, csónakból volt csak bátor.

 Első nap még jobban szeretett a parton lenni, nehéz volt rábeszélni, hogy jöjjön be a vízbe. Nem tudom, hogy mitől félhetett, de Zánkán sem jött be a vízbe és a Velencei-tónál sem. Az elején még itt is bizonytalan volt.

 Egy kis strandfoci apával a parton. :)

 Elmentünk az éhenkórászokkal ebédelni. Bibi gyakorlatilag egész nap csak evett. 250g-os 1 évesnek való bébiétel, egy kis lángos, egy kis sültkrumpli ez az amaz.... Szerencsére (?) semmi nem viselte meg a gyomrát.

 Mari volt a másik, akit nem lehetett kiszedni a vízből. Már egyedül is beengedtem, tudta meddig mehet és olyankor karúszó mindig volt rajta. Nagyon ügyesen viselkedett!

 És lássunk csodát, később Domi is bemerészkedett a vízbe. Először csak a vödörbe szeretett volna vizet tenni, de megtetszett neki és egyre mélyebbre és mélyebbre ment. A végén már dobálni is lehetett, sajnos egyáltalán nem félt a víztől.

 Amíg mi a vízben játszottunk, addig Bibi a parton aludt a babakocsiban. A fiúk bementek a vízbe én meg bejártam Bibivel az egész strandot - minden zuhany alá beugrottam -, mert séta közben néha könnyebben elalszik. Mire visszaértünk valóban elaludt.

A szemünk mindig rajta volt. Én belefeküdtem a vízbe, néztem a kocsit, a fiúk meg locsolgattak. Kell ennél jobb?

 Hazafelé strandolás után. Az Esterházy strand bejáratánál.

 Dominál 2 dolog ment egész nyaralás alatt, a lángos és a fagyi. Ő folyamatosan éhes volt, nem ismertem rá. Itthon sosem eszik, ott meg csak azt hallgattam, hogy mikor eszünk, hol veszünk husikát...?

 Hazafelé mindig fagyiztunk :)

 És megálltunk a kikötőnél hattyúkat nézni

 Vasárnap:

Ismét egy szép, forró, nyári nap. Megint nem volt más terv, mint a strandolás egész nap. Most nem mentünk be Bfüredig, hanem Balatonarácsnál szálltunk le. Általában úgy buszoztunk, hogy vittem a csatos hordozót - innentől kezdve csak hordozó - és Bibit magamra kötöttem. Így könnyebb volt vele. A babakocsit meg esernyőre lehet csukni és könnyű, van fogantyúja, nem gond vele a felszállás.

 Aznap borzasztó sokan voltak, 20 percet álltunk sorba a pénztárnál, míg bejutottunk, de nem tűnt soknak, mert folyamatosan ment a sor és volt sok árnyék.

Amíg sorban álltunk, addig Bibi aludt. Mire megtaláltuk a helyünket és lepakoltunk felébredt, megebédeltettem, majd mehettünk is be a vízbe, ahonnan ebédig ki sem jöttünk.

 Előző napi altatós sétámnak köszönhetően találtam egy jó éttermet a strand végében. (Amúgy volt vagy 15). Oda mentünk enni, Marci rántott husit kért sültkrumplival, Domi és Józsi óriáslángosoztak, én meg hamburgert ettem. Bibi meg ezt így ebben a sorrendben.

A képen látható ételt Marci MIND elfogyasztotta!

 Domi a képen látható lángos FELÉT elfogyasztotta.

 A Kisfaludy strandon van két medence is, egy mélyebb úszós és egy kicsi csúszdás a gyerekeknek.

 Szerintem nagyon szép!

 Délutáni játékos szieszta a kis vízben.

Hétfő:

Még mindig nagyon jó volt az idő, ezért azt gondoltuk kihasználjuk és még egyszer lenézünk a strandra. Az előrejelzés másnaptól már vihart jósolt és lehűlést. Így reggeli után megint irány a strand! A program változatlan volt.

Aznap is sokan voltak, sor volt, bár nem olyan hatalmas. Beálltunk a sorba, mikor is mellénk lépett egy család, anyuka, apuka és két gyerek és közölték, hogy nekik aznapra még érvényes a bérletük, de indulnak haza és fogadjuk el. Én kérdeztem, hogy mennyivel tartozom, de közölték semennyivel, ne álljunk itt sorba, hanem menjünk be, nekik már úgysem kell. Egész meghatódtam a kedvességüktől.

Várja a lángosát. Én itt már nagyon untam, de piszok finom volt!

 Marci legalább változatosan - és sokat - evett. Azt a pizzát is beküldte!

 Majd lecsúszott egy nutellás palacsinta is!

 Itt pedig egy kakaós. Domi amúgy sosem volt egy nagy palacsintázós, de most nyáron megszerette, azóta itthon is eszi.

 És aki palacsintát ugyan nem kapott, de minden mást igen. :)

 Csak akkor jöttek ki a vízből, ha valamivel fagyival kicsalogattuk őket.

 Vagánykodik a jegeskávémmal. :)

 Igen, az én jeges kávém! :)

Hétfő este még el kellett mennünk a Tescoba - röpke 5 km. séta a strandtól a Tesco, de szó nélkül jöttek - mert másnapra már rossz időt mondtak és az 20-a volt, így fel kellett készülni. 

 Kedd:

Nem terveztünk semmit, csak egy csendes otthonülős-pihenős napot. Az idő valóban lehűlt, és nem is azzal volt a gond, hanem a hatalmas széllel. Marcival és Domival ebédet főztünk az udvaron. :)

 Bibi 3,5 órát aludt délután, így kicsit elcsúsztunk, de végül átsétáltunk Lovasra, ahol találkoztunk egy babás fórumos barátnőmmel és kicsit beszélgettünk, a gyerekeink pedig játszottak. Lovas kb. 1 km. séta a háztól, vagy még talán annyi se. Csak ne fújt volna annyira a szél. Azért is indultunk korán haza, mert nagyon fáztunk.

 Szerda:

Mivel az idő elromlott, így előszedtük a kirándulós tervünket. Az első az a veszprémi állatkert volt. Már korán bementünk Veszprémbe és azonnal az Állatkert felé vettük az irányt. Illetve előbb elmentünk venni Marcinak egy esőkabátot és Dominak egy sapit, biztos ami biztos.

Átmentünk a Viadukton - az a halálom a tériszonyommal - és a vége felé a pihenőnél megpihentünk. Én addig gyakorlatilag csak mentem mint a gép, se jobbra, se balra nem néztem, pedig szívesen fotóztam volna.

 Innen már szívesebben fotóztam.

 Bent az állatkertben.

 Bibi fantasztikus gyerek volt, a szavát/hangját nem lehetett hallani. Ha álmos volt aludt, mindegy volt, hogy hol vagyunk. Babakocsiban, hordozóban, bárhol és bármikor. Néha észrevettük, hogy alszik, néha pedig, hogy felébredt.

 Nem tudom melyikük ijedt meg jobban. :)

 "Oly távol vagy tőlem, és mégis közel" Macit én még ilyen közelről nem láttam!!!

 Valamit nagyon néznek :)

 Bibi pont akkor ébredt fel, mikor a makik látványetetése volt, így nyugodtan meg tudtam őt is látványetetni. Aztán elindultunk a tanösvényen. Babakocsival azért elég nagy kihívás volt.

 Itt látott először állatot aznap. Látszik is a döbbenet. :D

 "Anya te is láttad?" :)

 Legnagyobb buli az állatok etetése.

 Az állatsimogatóban pedig Domi felhergelt mindenkit, hogy támad a kecske, az összes gyerek rohangált egy idő után, hogy jaj támad a kecske. :D

 Aztán a karámból az összes kecskét kihajtották Marcival. Látszik, hogy előtte 2 hétig vidéken voltak. :D

 "Hogy velem senki nem foglalkozik!"

 Bár ki volt írva, hogy harapnak az állatok, páran mégis bátrak voltak. A makik pedig pofátlanok és egyáltalán nem félősek.

 Játszóházban

 Úton hazafelé

 Persze még meg kellett állni fagyizni. Rá kellett jönnöm a nyaralás alatt, hogy a fagyiárusokat valahol képzik és az idegrendszerüket trenírozzák, vagy durva nyugtatókat kapnak, mert mindegyik rendkívül kedves, gyerekbarát, folyton mosolyog, kaptunk mindig + tölcsért kérés nélkül, rolettit ajándékba, mert a gyerek odament megköszönni a finom fagyit, a néni meg elolvadt tőle. A balatonfüredi Tagore sétányon, a veszprémi sétáló utcában a piaccal szembeni fagyizóban mind a két fagyiárus, a keszthelyi játszóteres cukrászda pincére/fagyisa mind-mind emberségi és kedvességi kitüntetést kap tőlem. A balatonfüredi még azt is mondta, mikor Domi megfogta a fagyis pult szélét, hogy vigyázzunk, mert vegyszerrel takarítja és nehogy baja legyen a gyereknek ezért szól!

 Nagyon elfáradt, A 15 perces buszúton el tudott aludni.

 Csütörtök:

Ez volt a legtartalmasabb napunk! 8:00-kor indult a buszunk Balatonfüredre, ahonnan 8:40-kor indult egy másik Keszthelyre. Bibi kb. 10 perc utazás után bealudt. Az út 1 óra 20 perc volt, abból az 1 órát végig aludta. Leszállás előtt 10 perccel ébredt fel. Igazából ha az elefántot és a cumit megkapja, már alszik is. :)

Megérkezés után egyből a főtér felé vettük az irányt.

Ott egy remek cukrászda volt, mi kávéztunk, a gyerekek sütiztek. Alig bírtam őket rábeszélni, hogy egyenek egy tortát, ilyen gyerekeket sem láttam még! Aztán a duplacsokis győzött.

És még nekünk is maradt. :) A cukrászda alatt van egy játszótér, amíg mi kávéztunk ők játszhattak volna, de nem mozdultak mellőlünk.

A játszótért mellett pedig egy picike tó van Tavirózsákkal.

Aztán szépen elindultunk a Festetics-kastély felé

Még sosem jártam itt, nagyon szép, csak azt sajnáltam, hogy a fele le van zárva, csak pár szobába lehetett bemenni. Ezt a hivatalos útikönyvem az Anna, Peti, Gergő nem említette. Volt családi jegy féláron, ez 5 kiállítást foglalt magában. 

Bemehettünk a Kastélyba, a Hintómúzeumba, a Modellvasút Kiállításra, A Vadászkiállításra és a Pálmaházba és akváriumba (ami engem a Tescos halpulthoz emlékeztetett leginkább).

A Kastélyban csináltam pár képet, de akkor figyelmeztettek, hogy ahhoz kellett volna vennem fotójegyet. Egy néni szólt, a többi teremőrt addig sem érdekelte. Persze mindenki mobillal fotózott, kíváncsi vagyok hánynak volt hozzá fotójegye?

Bibi a szökőkúttól kicsit megijedt. :)

A Hintómúzeumban beleülhettek egy igazi hintóba is.

Onnan a legtutibb helyre mentünk a fiúk szerint, a modellvasutakhoz. Már a kertben fogadott egy, arra fel is lehetett ülni.

Bent meg maga volt a Kánaán! Vasút ameddig a szem ellát. Jöttek-mentek, váltók álltak át, volt Balaton, de kicsit arrébb Betlehem is. Szájtátva néztem még én is! Európa 5. legnagyobb pályája. A bejáratnál volt egy kisebb, amit a gyerekek is irányíthattak. Na alig bírtam elhozni onnan őket. Azóta ők is modellvasutat szeretnének. :D

Aztán egy szinttel lejjebb volt a vadászati kiállítás. Azt hittem, hogy fegyverek lesznek, hát mekkorát tévedtem. Azok is voltak a földszinten, de ami az elsőn fogadott attól a szám is tátva maradt. Igazi, egykor élő kitömött állatok, és minden állatnak ott volt a története. Iszonyat mennyiségű élethű állat, az állatkertben negyed ennyi nincs! Iszonyat félelmetes az oroszlán, vagy az elefánt mellett állni.

A Pálmaház kertjében. Oda nem mentem be, csak a fiúk, mert addigra Bibi reklamált, hogy most már vele is foglalkozzon valaki és etessem meg.

Ez volt Domi "jutalma", a kicsi fehér Dotto vonaton is utaztunk! Erre várt egész héten. Kapóra is jött, mert valahogy már ideje volt lekeveredni a buszhoz, ez pedig pont a kikötőhöz vitt. Ott még fagyiztunk és sétáltunk egyet, majd mentünk vissza a buszhoz. A hazafelé vezető utat mind a 3 gyerek végigaludta. :) Nagy mázlink volt, mert Bfüreden elkaptuk pont a lovasi csatlakozást, 2 percünk volt átszállni, de egymás mögött állt a két busz. Este 9-re értünk haza. 

Ezt Marci fotózta. Imádott fényképezni!

Péntek:

Mivel a borús idő még tartott ezért egy veszprémi kirándulást terveztünk. Nem mentünk korán, a 11-es busszal. Veszprémben sétálgattunk kicsit, de Domi folyamatosan azt kérdezgette, hogy hol lehet kapni husikát? Shopingolásnak lőttek, elmentünk ebédelni a Panoráma Snackbe. Ez egy jól bevált helyünk, még nem csalódtunk benne. Menza jellegű, de hatalmas adagokat adnak. Józsi és Abigél baconos csirkemájat evett petrezselymes krumplival, vettünk húslevest és gulyást, a fiúknak rántott husi sült krumplival - kedvenc - nekem meg vadas! Túl jóllakottan vágtunk neki a túrának. D:

Eszi a májat meg a krumplit.

Mindet megette!!!

Evés után elindultunk. Hihetetlenül jól bírják a fiúk a túrázást. :)

A nagyon jókedvű Abigél :)

Marci mindenképp szeretett volna fényképezkedni Szent Istvánnal. :)

Séta a szakadékon! Innen nem olyan félelmetes, mint messziről.

Ugyanilyen kép készült 2 éve róluk ugyanitt, csak Bibi nélkül. :D

Aki megint alszik.

Hazamenetel előtt még megálltunk a játszótéren

Veszprémben még csatangoltunk, vásároltunk, majd irány este haza.

Gyönyörű tündérkém!

Aki spárgából magára borított egy üveg vizet. :)

Szombat:

Nagyon csúnya esős napra ébredtünk. A gyerekek bent játszottak délelőtt a szobában. Nem is volt kedvünk sehova menni, végre pihentünk. :D Ebédelni átmentünk Paloznakra egy kis vendéglőbe. 

Délelőtt Bibi még aludt kint a teraszon, de már jól be kellett öltöztetni.

Esőben mentünk át, de mindenkinek volt esőkabátja. Paloznak szerintem 1 km. sincs a háztól. Ugye a távolságok nálunk azért lényegesebbek, mert nincs kocsink.

A fiúk nagyon élvezték, hogy étteremben ebédelünk. Eredetileg 2 pizza volt a terv, végül egy csontleves, egy babgulyás és 3 pizza lett belőle. Egyet hazavittünk vacsira. :)

Bibi megevett egy 250g-os bébiételt mikor odaértünk, majd evett babgulyást és pizzát. Meg egy csomó kenyeret. 

A templom mellett ezt találtuk. Nyilvános utcai könyvtár. (?)

Olyan rossz idő lett, hogy Bibinek Veszprémben venni kellett egy sapát, de csak ezt találtuk. :D

Délután már csak a lakásban játszottunk. És Bibi a lábanba kapaszkodva FELÁLLT! :)

Szeretik egymást nagyon! :)

Imádott ebben fürdeni, akkorákat pancsolt! :)

Simán feltérdelt a vízben is

Aztán lehetetlen pózban elaludt. :) 

Az eredeti terv az volt, hogy hétfőn megyünk haza, de Bibi megbetegedett. Mikor lefeküdtem mellé felébredt, és hajnali fél 3-ig nem tudott elaludni, csak szuttyogott. Reggel mondtam Józsinak, hogy ők maradjanak nyugodtan, mi hazajövünk Bibivel, de mondta ők is jönnek. Így amilyen hirtelen pakoltunk az odaútra olyan hirtelen pakoltunk a visszaútra. Mindent összepakolni, lakást kitakarítani és vissza rendezni. Az egészre volt 4 óránk, mert indult a busz. Domi már szeretett volna hazajönni, de Marci nem igazán. ég egy balatonfüredi 

túra be volt tervezve, az most kimaradt. 
Haza Veszprémből busszal jöttünk, Bibi szinte végigaludta a 2 órát. Gyorsan megérkeztünk. Mintha el se mentünk volna....

Szuper volt a nyaralás, volt benne minden amit szerettem volna, volt strand, kirándulás. Nagyon jól éreztük magukat, a gyerekek szuperül bírták a strapát. Abigél hihetetlenül alkalmazkodó kislány, bárhova el lehetett vinni, bárhogy szívesen utazott, ha volt nála elefánt és cumi, és látott engem vagy rajtam volt akkor semmi gond nem volt vele! 
Jövőre újra ugyanott!