Az íróasztal

Történt az, hogy az Ikeában kinéztem egy fantasztikus íróasztalt, 40ezer forint helyett csak 15ezer forint volt. Itthon méregettem, hogy hogy férne el, gondolkoztam, számolgattam, mérlegeltem, majd kitaláltam, hogy az nekem kell! Illetve nem nekem, hanem Marcinak. Mire megszületett az elhatározás, az íróasztal elfogyott. Ez az én formám. De mivel már felspanoltam magam úgy döntöttem, kell egy asztal! Végül is kell, hiszen egy iskolásnak szüksége van rá. 
Nézegettem a neten a katalógusokat és a mellettünk lévő bútorboltban - tényleg egy saroknyira van - pont volt egy Ikeáshoz hasonló asztal és azon az áron.
Délután, mikor Bibi felébredt lementünk. Bibi rajtam kendőben, fiúk mellettem. Könnyű menetnek tűnt.

Bementünk a boltba, pont volt is a kiszemelt asztalból. 

Eladó kérdezi: elviszi? 
Kérdezem: el tudom?
Mire ő: GYALOG???
Mire én: IGEN!
Erre a válasza: Ő nem vinné a helyemben, 30 kiló.
Mondom én: Megbirkózom vele!
Eladó: Akkor adok egy kocsit, azzal haza tudja tolni


Úgyhogy kaptam egy kocsit rápakolták a dobozt - amiről kiderült, hogy nem 30 kiló, hanem 40 és a fiúk segítségével hazatoltuk, fel a dombra!
Itthon az egyik szomszédom pont lent volt, így segített lepakolni a kocsiról a dobozt - addig Bibit beültettem a babakocsiba - majd a földszinten hagytam a dobozt, Bibit visszakötöttem magamra, majd a fiúkat a kocsira ültettem és visszatoltam őket a boltba.
Majd hazasétáltunk. Fiúkat és Bibit felvittem az emeletre, Bibit betettem a járókába, majd lementem és fel akartam hozni a dobozt. 1 lépcsőfokot tudtam feltuszkolni, ott megállt a tudomány, elfogyott az erő. Valahogy összekaptam magam, és a félemeletig felvittem, majd kibontottam a dobozt. Darabokban vittem fel, fogytam fél kilót. Mire Józsi hazaért, az asztal állt! Már szinte teljesen készen állunk a szeptemberre. :)